Stockholm-Vällingby, St. Tomas kyrka (1960)

Peter Celsing

celsing_vallingby2

A templom Stockholmtól nyugatra, Vällingby központjában áll. A második világháború utáni Stockholm-külváros tervek a területet már korábban kijelölték a templom és a hozzá kapcsolódó városi közgyűlés számára. A Szent Tamás templom városközpontnak készült. Az együttes jelenleg is két részből: a monostorszerű, középudvaros egyházi épületből és a később felépített polgári szárnyból áll. A monostorszerű alaprajz önmagában véve sem gyakori a huszadik században. A templom nyugati tájolása, a hozzá két helyen kapcsolódó ‘kerengő’ szerzetes-építészeti mintákat idéz.

celsing_vallingby
A város középpontjában álló tökéletes alaprajzi forma jelentősége nem hagyható figyelmen kívül. A tömegen kívül, a nyugati falnál két téglapilléren nyugvó harangkoszorú emelkedik, amely húsz harangot – mint egy-egy ünnepi gyertyát – egyesít magában. A templomnak puszta feltárulása is tradicionális szimbolikát őriz: szűk és sötét előtéren át vezet az út a verőfényes belső felé. Az előtérből maga a fal nyílik a templomtérbe. A fal kicsiny kápolnát rejt. A hajóba lépve több tonnás gránittömbből kivájt keresztelőmedence tárul fel először. A medencében az egész testet meg lehet meríteni, akárcsak az ókeresztény baptisztériumok medencéiben. A téglaoltár a nyugati falhoz kapcsolódik: hosszú hasábja az utolsó vacsora asztala, amelyhez mindenkit meghívnak. Az eukarisztiát az asztal belsejében, átlátszó üveglappal elválasztva tárolják. A templomtér ablakai vertikális arányúak, fény csak a belső udvar felől érkezik. A födém gerendarácsos síklefedés, amelynek hangsúlyos áthordó elemei az ablakok nyújtott arányaihoz illeszkednek. Az osztatlan anyag: a helsingborgi sötét tégla mindenütt jelen van. (KV)

0 Responses to “Stockholm-Vällingby, St. Tomas kyrka (1960)”



  1. No Comments Yet

Leave a Reply