Kőszeg, református templom (1993-1996)

Csete György

A templom Kőszeg szorosan értelmezett belvárosi orsójának keleti peremén áll. Jól kiérlelt és Csete György későbbi munkáinál is visszatérő formakompozíciója az évek során a tervező védjegyévé, kozmikus világmodelljének tükörképévé vált. E következetes, két szintet magába foglaló, nyolcszögletű ‘sátor’ mintaképét látjuk az ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban felállított pavilonok, köztük az Erdők temploma (1991-98) esetében, a későbbiekben pedig a Debrecen tégláskerti református templomon (2006) és több kisebb emlékkápolnán. Mindezek saját előképeként a halászteleki Árpád-házi Szent Erzsébet templom (1979) nevezhető meg.

A szimmetriatengelyével kelet felé tájolt templom hármas horizontális és kettős vertikális tagoltsága képletszerű. A város felől vezető, elliptikus udvarkertet ölelő rámpa és lépcsőkar a csúcsívesen összehajló, négyzetes toronytestbe vezetnek, amely a belső oktogon előtereként szolgál. A kőfalakkal kísért lépcsők sioni kálváriaként fölfelé vezetnek.

Az emelkedés nem a terepadottságokból következő szükségszerűség, hanem szimbolikus kifejezés, amelynek oka önmagában van. Funkcionális előnyei azonban maguktól adódnak: a közösségi ház anélkül is elfér a megemelt templomtér alatt, hogy azt – némileg méltatlanul – térszín alá kellene süllyeszteni. A hitoktatásra, közös rendezvényekre szolgáló, konyhával ellátott alsó ház természetes megvilágítást kap, a környezettel közvetlen kapcsolatba kerül. Az emelvényszerű építmény vasbeton szerkezete egy nyolc-osztású, centrális pillér-kötegre terhel, amely egy felnyíló fatörzs absztrakt mása. E fatörzs belsejéből vezetett lámpafénnyel bevilágítható a térbelső. A fényforrás a templomi úrasztal alatt elhelyezett nyolcszögű padozatnyíláson keresztül a liturgikus térbe is utat talál. Az így kijelölt poláris tengely a templom favázas héjcikkelyekből szerkesztett kupolájának opeionjában folytatódik. E kettő: a zenitről beiramodó természetes napfény és a nadír este használatos lámpafénye, harmadikként a csúcsíves kapuzat felől érkező ‘légnemű’ világosság jelentik a templombelső kizárólagos fényforrásait. A belső ‘határfalak’ és padozat sávos faburkolata, a bútorzat, a kapuzat faragott részleteinek monokróm árnyalata emlékeztetnek arra, hogy az épület egészének csupán tetőterében vagyunk. A liturgikus elrendezés kristályos, mintaszerű: az úrasztal középen, a szószék a főtengely mentén keletre csúsztatva a bejárat ellenpontját képezi. A padok körben, a lényegi centrum felé fordulnak a tetőrés felé finomodó szövésű fa bordahálózat ‘lombkoronája’ alatt. Az üveg opeion osztóvázának fémstruktúrája egyszerűbb formában megjelenik a kívül ugyancsak tetőcseréppel burkolt kaputorony végnyílásán is. A templom és torony egymást érintő tömegei a női és férfi princípiumok beszédes jelképei. (KV)