Paulo Providência és José Fernando Gonçalves
Lisszabon külső autópálya-körgyűrűjének nyugati zónájában hatalmas területekre kiterjedő társasház-építkezések formálják át a táj jellegét. Az intenzív középmagas szalagházas és magas toronyházas beépítés jelentős mértékű lakossági átstrukturálódást eredményez. A kevés intézményi zóna a forgalmasabb utak mellé szerveződik, mintegy a dinamikus életvitelnek jobban megfelelő pozícióba. A dominikánus központ több ütemben torténő építésének elemei a szellemi központ megteremtését alapozták meg először a szállás és oktatási termek kialakításával, majd újabban a templom létrejötte megadja a lelki épülés terét is. Paulo Providência és José Gonçalves közös munkájában egy szikár, ugyanakkor részleteiben nagyon közvetlen szakrális tér alakult ki. A korábbi épületrészek és a templom rendezett átrium-udvart fog közre, melyre a templomtérből kilátni.
Az utcai oldalhoz telepített oktatási intézményrész mögött, a telekbelsőben található a templom, mely feltárulását is meghatározza: a modernista hangulatú épületek mellett elhaladva jutunk el a templom előteréhez, ahonnan a belépés ipari méretű kapun keresztül történik. A templomtér belső használata a kolostor-szárnyból is megoldott, és a hívek bejáratához átellenes végében a hosszanti templomtömeg egy additív tömegkapcsolattal megoldott kápolnával is kiegészül.
Míg a napi használatos sekrestye-kápolnatér belső téri szerkesztésében a fa dominál, addig a templomtér uralkodó anyaga a felpolírozott hatású nyersbeton felület. A rideg anyag hidegsége a finoman komponált megvilágítások által feloldódik.
Az oltártér fényben megdőlő fala klasszikusan longitudinális tér érzetét kelti, mely a hosszanti szerkesztéssel kialakított oldalsó megvilágító sávok és az oltártér irányába lejtő padozat által még markánsabb. Az átrium felé megnyíló ablakfelület és a túloldali fényakna letámasztás nélküli hosszan futó áthidalása karakteres elemei, míg a zsaluzópanelek illesztésének raszterében ellényegített beton a személyes befogadást segítő olvasata a keményen komponált szakrális térnek. (z)






0 Responses to “Lisszabon, Convento e Centro Cultural Dominicano (1989-1995)”