Peter Brückner és Christian Brückner
A 10. század elején épült Schönberg vár alatt elterülő Wenzenbach történeti központjában álló, ezeréves múltra visszatekintő St. Peter templom nagyléptékű átépítésen esett át. Egy időben a dél-tiroli Leifers zarándoktemplomának bővítésével, ez esetben is a történeti templom északi oldalához épült az új liturgikus tér. A beavatkozás mértéke itt határozottabb. Az egyhajós hosszház déli kapuval szemközti szakaszának középső részét elbontották az új haránthajó kedvéért. A bővítmény léptéke megváltoztatta a templom korábbi használati rendjét. A hagyományos, keleti miseirányt csak kivételes alkalmakkor veszik fel. A korábbi szentély és a hosszhajó felső szakasza együtt ma oldalkápolnának tűnik az együttes egészéhez viszonyítva.
E vállalkozás nem nyúlt szerény eszközökhöz. A déli kapuzat és ablaknyílás acélkerete a régi templomfalat áthatja, a bővítmény az átértelmezés igényével él. Az új hajó állított fapallókból szerkesztett, a berlini Versöhnungskapelle architektúrájára emlékeztető lamella-homlokzata a nyugati végfalnál a régivel egyesül, mintegy átöleli azt. E karcsú vonalháló ‘légnemű’ szövete a mögötte rejtőző akvamarin üvegablakokat árnyékolja. Az ablakok hierarchikus tagolása, a megemelt parapet, a nyílásmezők vertikális arányai és a fényszűrő térhatárok, amelyek egyöntetű csarnokot fognak közre, egy késő-gótikus tér kortárs idézetének építőelemei.
A történeti templom északi falait úgy törték át, hogy láthatatlan vonala egy új kapuzat helyét jelölje ki. Középütt, a déli bejárat tengelyét folytató, fénytelen átjáró végében keresztelő-kutat helyeztek el, amely megállásra, talán új keresztvetésre késztet az északi szárnyba való belépés előtt. E kút a ‘kapuzat’ láthatatlan középoszlopának tengelyében áll, fölötte az ‘angyalok karzata’, amely a régi épület formabővítménye az újban. A hajó alaprajza fekvő csúcsívet formáz: a határfalak egy közös tengelybe futnak össze. Bár a szószék az áldozótér bal oldalán hangsúlytalan marad, az oltár a forma gyújtópontjába kerül, amelyet szegmenskörív-vonalban vesznek körül az imapadok. A középen szabadon hagyott felvonulási út két végpontja az oltár és a keresztelő-kút.
A csarnok egyöntetű világos. Mennyezete látszó vörösfenyő fafedélszék. A templomban nem találunk elemet, amelyben a történeti építési hagyomány nem fedezhető fel. (KV)





0 Responses to “Wenzenbach, Pfarrkirche St. Peter (2001-2003)”