Lisszabon, Izmaelita központ (2000)

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Az iszlám közösségi tanítóközpont (jama’at khana) a portugál főváros északi részében, São Domingos de Benfica negyedben áll. A városrész környezete Queluz és Benfica egykori mediterrán ligeteinek sorsára jutott: lakótelepi- és közlekedési beruházások urbanizálták. A heszperoszi tájak egy-egy szeletét néhány zárt udvar őrzi e helyen. A pakisztáni alapítású Shia Ismaili iszlám tarīqah (eredeti tanítást átadó tanítványi láncolat) hagyománya szerint rendezett épület az imádság, a tanítás, a közösségi élet és a természet négyes egységét kapcsolja össze. Az ennek megfelelő, több udvarcentrum köré szervezett épületegyüttes egy kicsinyített város képét adja. Melléképületei, főutcája, az azt lezáró, többitől szintben enyhén megemelt és így jelentőségében is megkülönböztetett imaháza jellegzetes, összetett alaprajzi mintaképet valósítanak meg. Az együttes építészeti magatartása azonban ennél is színesebb. Raj Rewal Indiában dolgozó építész, aki saját városában, Új-Delhiben szerzett tapasztalatokat a gránit és az Indiában – alacsony ára és jó szigetelő tulajdonságai miatt – különösen kedvelt vörös homokkő alkalmazásáról.

Építészetének alternatív strukturalizmusa abban áll, hogy a konstrukció alapanyaga nem a közkedvelt vasbeton, hanem az acélhuzalokkal erősített gránit, amelyet vázszerkezeti építőelemként használ párban a szerkezeti mezőket kitöltő homokkővel. E technika alkalmazásával egy olyan, egyedi mérnöképítészet jön létre, amely az európai építészettörténetben leginkább a ‘mur maigre’ gótika korszakára jellemző. Az iszlám és ind szakrális építészetben is fellelhetők azok a történeti korszakok, amelyek alapját ez a szemlélet képezi. Nem meglepő, hogy Raj Rewal műve kapcsán gyakran három előképre hivatkoznak, azok közös princípiumának tudatában: Az Akbar mogul uralkodó által alapított indiai Fatehpur Sikri (al: 1570), a granadai Alhambra (al: 1223), valamint a lisszaboni Mosteiro dos Jerónimos (1502), amelynek építésébe I. Manuel (1515-1520) portugál király az Indiából szerencsésen visszatért Vasco da Gamara emlékezve kezdett. A három előkép közül az elő kettőt a ‘vörös erőd’ néven is ismerik, utalva a portugál és andalúz területeken, valamint Pakisztánban és Indiában is ismert homokkő építőanyagára. Mindhárom mintaadó építményre jellemző a kővázas technika és a négyzetes alaprajzú udvarok szekvenciája, amelyben a rituális tér megkülönböztethető az egyéb rendeltetésű bővítményektől. A harmadik, helyi előkép a manuelin szerzetesi templom csillagboltozata miatt külön méltányolandó, amelynek boltmezőnként váltakozó oktogonális mintázata az izmaelita központ födémrostélyán és falszerkezetében is visszatérő elem.

Az épület apszisszerű bejárata, folyosói és udvarkerttel bevezetett imaterének kő- és fémrácsának üres mezői fölé homokkőkupolák borulnak. Ugyanez a homokkő tölti ki az organikus falváz szerkezeti mezőit is. A vázmintázatnak informatív szerepe is van: struktúrája az imaházon és a hozzá vezető út szakaszain nyolcszöges, a közösségi- és nyilvános udvarok falain azonban hexagonális. E komplementerizmus mutatkozik az együttes funkcionális felépítésében is. A középütt vízcsúszdával osztott hosszhajós udvar boltozatlan templomként fűzi össze a közös udvarokat az imaház négyzetes előkertjével. Az utat minden oldalról a gránitváz szerves mintázata kíséri, amely hol kapuként nyílik meg, hol ablakmezőket befoglaló falatesteket szegélyez.

Az imaházba érkezve sem tapasztalunk lényegi változást. Az addig tapasztaltak sűrítménye tárul fel. A négyoldalú téglánycsarnok nyugati vázát üveggel töltötték ki, jelezve annak folytonosságát a szabadtér felé. A pillérekkel és sztereometrikus szerkesztésű rácsozattal tagolt nagyfesztávú kupolacsarnok oldal- és hátfalai csupán a falazat felső pereméről engednek be fényt. A horizontális arányú fedett térrész egy sátorparaván kőmása. Tengelyiránya (qilba) Mekka felé fordul, s ezzel kiragadja magát a lisszaboni városszövet szabta kvadratúrából. Az épület többi része ezt az irányt veszi fel.

Az egyes épületrészek, így az imaház is külön bejáraton át kívülről is megközelíthetők, így azok az egésztől alkalmilag, önálló rendezvények lebonyolítása céljából elválaszthatók. Az emeleten oktatóhelyiségek és az Aga Khan Alapítvány, az építkezés finanszírozója kapott helyet. (KV)