Madrid-Valdemaqueda, Iglesia Parroquial de San Lorenzo Martir (2001)

José Ignacio Linazasóro

A Valdemaqueda a Madridot övező Sierra de Guadarrama hegységben található völgytelepülés. Mérete nem nagy. Mint a környék más falvai, egyike a hegyi ösvények közötti szálláshelyeknek. A településcentrum körüli útszövevények egyikén található a Szent Lőrinc mártírnak szentelt 15-16. századi teremtemplom. A késő-gótikus, csillagboltozatos szentélyfejjel épült – mérete után inkább kápolnának nevezhető – templom megsérült és sokáig elhanyagolt állapotban volt. A felújítási tervek elkészítésével José Ignacio Linazasóro madridi építészt bízták meg – tekintettel korábbi, hasonló jellegű munkájára Medina de Riosecoban (1985-88). Az építkezés nem a historikus helyreállítás jegyében zajlott, hanem egy individuális értelmezés mentén, amely mindazonáltal figyelembe vette a ház korábbi, épített adottságait és környezetét. A helyreállítás, mint építészeti beavatkozás a szentélyfejet nem, csak a hosszházat érintette, amely ennek eredményeként teljes áttervezésre került.

A különbség mindenekelőtt az új építőanyagban van: zsalukőszerűen rakott “téglák”, vasbeton falak, gerendák és tetőfelépítmények. A különbség másodszor jelentkezik a hosszház tömegében is. A hajó a keleti szentélyhez vastag falazattal kapcsolódik, amely a diadalív boltozatán nyugvó, magasított oromzatként mutatja meg magát. A hajót középre lejtő félnyeregtető fedi, amelynek gerince az épülettengely és az északi fal között húzódik. Az aszimmetrikus kompozíció északi oldalán délirányban nyitott tetőfelépítmény húzódik a fal mentén, amely a térbelső egyetlen fényforrását jelenti. E bazilikális jellegű megvilágítás szórt fénnyel telíti a felépítmény alatti térsávot, kiemelve és megkülönböztetve azt a tér egyéb részeitől. A tetőstruktúrát alátámasztó vasbeton gerenda kiváltás a statikai erőátadás egyszerű elemeit költőiséggel kezeli.

A karcsúság és az egyenlőtlen terhelés immanens dinamikát idéz elő a szerkezetben. A diadalív előtt átkötő harántgerenda egy ponton váltja ki a tetőgerinc és födémgerendázat terhét viselő hossztartót. A tartó terhének jelentős hányadát egy négyzet-keresztmetszetű, karcsú pontpillér vezeti az alapokhoz. A befogást adó határoló falszerkezetet nem számítva ez a tér egyetlen vertikális vázeleme. A magas gerendarács alatt irracionális anyaghúrnak tűnik. Valódi rendeltetése nem statikai: a keresztelő helyiség világos térszögletét jelöli ki. A struktúra öncélúsága a szakrális tartalomnak adja át a helyet. A keskeny pillért csupán a ‘szentlélek’ tartja.

A térbelsőbe bejárata, a déli kapu egy örökölt, toszkán portikusz árkádja alatt nyílik. A kőfelépítmény nem ér az új betonfalhoz, az előtt résnyire áll. A kapu anyaga fa, amelynek szárnyai között tört vonalat rajzol ki az alkalmanként beiramodó fény. A reduktív forma mellett az apszis és a kapuzat történeti mozaikok, amelyeket a kimért és anyagszerű új építészet mégis kontinuus egységbe foglal. A megoldás több tekintetben emlékeztet Peter Zumthor kölni Kolumba múzeumára (1997-2007), amely a névadó ókeresztény és középkori templom romjaira épült. (KV)