Szír kereszténység

megértéshez

Gyűjtőnéven “szír típusúnak” nevezzük azokat a liturgiákat, melyek Jeruzsálemből kiindulva Antiochia, Caesarea, Edessza környékén alakultak ki, s amenyeket – különböző vallási szakadások következtében – az említett területek önálló egyházai vittek tovább.

Liturgia-értelmezésükhöz értékes adalékot nyújt az ú.n. szír Didas-calia (a III. század első feléből származó egyházfegyelmi értekezés). Az eukharisztiának azt a felfogását domborítja ki, amely a keresztény áldozat szellemi oldalát hangsúlyozza az anyagival szemben: “…most imádságot, könyörgéseket és hálaadást ajánlunk fel.”
(Részlet Guzsik Tamás: Szakrális terek funkcióelemzése c. munkájából.)

Alább segítséget nyújtunk a szír liturgikus tér értelmezéséhez – leginkább Guzsik Tamás munkájára hagyatkozva.

A legközvetlenebb irány a liturgikus tér megértéséhez és változásainak előadáson is ismertetett vonatkozásai kapcsán: itt. De ne feledkezzünk meg a kulturális és történeti vonatkozásokról – röviden tekintsük át a liturgia csoport egyházait.

A (nyugati) szír liturgia tere: 1. templomhajó, 2. cathedra, 3. bima, 4. lépcső,
5. függöny, 6. haikal, 7. oltár, 8. protheszisz, 9. proszkomidia-asztal, 10. diakonikon.

(Mielőtt azonban részletekbe belemegyünk, vegyünk egy-egy objektív összegző leírást, mely lehatárolja a keleti keresztény liturgikus családokat – a Parochia-ról és angol nyelven a Wikipedia-ról.)

A nyugati szír kereszténység vonatkozásában összegzésként: “Antiochiában a korai, Sz.Kelemen-liturgia helyébe a IV. század folyamán a jeruzsálemi Jakab-anafora lépett, ez vált általánossá, s a továbbiakban ez képezte a szír liturgiák magvát. A 451-es chakledoni zsinat után az antiochiai egyház – Jakob Bardai vezetésével – a monofizitiz-mushoz csatlakozott. Ettől kezdve a nyugati szír (jakobita) egyház és liturgia önállósult, egyéni elemekkel gazdagodott. Rendjét a trullanumi zsinat (692) rögzítette. A szertartás magja az a Sz.Jakab-féle rend, mely a közben kikristályosodott és állandósult bizánci liturgiának is az alapja. Így bizonyos rokonság felismerhető a szír-jakobita és a bizánci rítus között.” (Részlet Guzsiktól.) Összehasonlításul a Tudástár nyugati szírek cikkelye és a Wikipédia a nesztoriánusokról.

A keleti szír kereszténység vonatkozásában összegzésként: “Az Addai és Mar apostoli anaphoráját, mint helyi hagyományt a keleti szír liturgia megőrizte. Az Epheszoszi zsinat (431) után a nesztoriánus szírek önálló egyházzá szerveződ-tek, térítő tevékenységük az indiai Malabár-partig terjedt (malabár egyház). Liturgiájukban viszonylag sok a zsidó hagyomány (főleg a szövegekben), később hatott rá a Jakab-liturgia ill. ennek továbbfejlődéseként a bizánci liturgia. A fejlődés során III.Jeszosz katholikosz 650 körül az ősi liturgiát átdolgozta” (Részlet: Guzsik) Összehasonlításul: Tudástár és Wikipédia a kháldokról.

Beszéltünk még az indiai térítési területekről,elindulásul a Tudástár cikkelye. Az uniókról és a térítésekről bővebben Guzsiktól: “A történeti keleti egyházak történetének első, és önmagában is elég bonyolult fázisa az előbbiekben tárgyalt IV-VI.század, amikor teológiai természetű különbözőségek nyomán az egyes patriarchátusok területén (elsősorban Antiochiából kiindulva) önálló egyházak jöttek létre. Ezekben a már meglévő rítuskülönbségek konzerválódtak, a teológiai és a rítusbeli eltérések egymást erősítve jelentették az egyházak függetlenedését. Ilyen, rítusban és hitbeli meggyőződésben elkülönült részek: a keleti szír ( kháld), a nyugati szír (jakobita) egyházak. Indiai missziós területükön jött létre a malabár és a malankár egyház (keleti ill. nyugati szír liturgikus hagyományokkal). A történelem alakulása során ezeknek az egyházrészeknek egyes részei kapcsolatot kerestek (és találtak) a római egyházzal. Így mindegyik “szír” egyháznak kialakult egy “katolikus” változata is, mely teológiai és egyházigazgatási kérdésekben elismeri Róma főségét, de szertartási téren megőrizte önállóságát és hagyományrendszerét.” (Részlet)