Le Corbusier

A Miasszonyunkról elnevezett kápolna a valamivel Ronchamp fölé magasodó Bourlémont domb legtetején áll. Elterjedt nézet, miszerint Le Corbusier a kápolna terveivel letért a maga által kijelölt útról, amelynek alapjait az „Öt pont az új építészetről” – című tanulmányában fektetett le. Igaz ugyan, hogy az épület külső jegyeiben nem sokban hasonlít korábbi épületeihez, azt azonban senki sem állította, hogy a ronchampi templom az ‘új építészetnek’ épült volna. Le Corbusier célja, az alaprajz teljes felszabadítása korábbi kötöttségeiből végső soron megvalósult. Az út a vastag fal ‘újrafelfedezéséhez’ vezetett.