Cicouro, kápolna újjáépítése (1992)

Fátima Fernandes és Michele Cannatá

Egy műemléki értékkel bíró történeti épület áttelepítése technikailag megoldható egy alapos felmérési dokumentálásra építve és etikai oldalról is támogatható, ha egy közösség speciális környezet-változási szituációja idézi elő. Műemlékeink lelkileg indokolható továbbélésének fontossága a kultúr-antropológia szintjére vezethetne bennünket, de maradjunk meg az építészeti vonatkozásoknál. Egy szakrális hely tényleges fizikai jelentésén túl szellemi tartalmakat is közvetít. Ezek materiális vonatkozásainak újra-élesztése egy kortárs építészeti gesztusban jelent meg egy északkelet-portugáliai kis településnél. Abban a határzónában járunk, amelyet már a rómaiak is tartományaik jelentős belső határként tartottak számon (erre utal a közeli „Porta Homen” nevű átkelő is). Miranda do Douro területén található Cicouro település szélén található egy kis dombon, melyen régóta már csak derékmagasságú romfalak jelölték a késő-középkori ember szakrális nyomait.

Regensburg-Burgweinting, Kirche St. Franziskus (2001-2004)

Ulrich Königs

A katolikus vallási centrum egy Regensburghoz tartozó önálló településen épült, a városközponttól délre. Az együttes nem csupán az új templomnak ad helyet, de magában foglal egy temetőt, egy parókiát és egy kongresszusközpontot is. A területen, amelyet egy új harangtoronnyal tettek messziről láthatóvá, az építkezés megkezdésekor már állott katolikus templom. E gazdag beruházás központját képző főtemplom ellentmondásosságoktól sem mentes tömege egyszerű, fehér téglatestként mutatkozik. Bejárata zárt homlokzaton nyíló magas kapuzattal tárja fel előterét, amely mögött a templom valódi belseje rejtve marad. Oldalhomlokzata sejteti, hogy a reduktív külső feszültségektől terhes belsőt határol. Négyszöges szerkesztőhálót követő, mégis megannyiféleképpen viselkedő ablakai Le Corbusier ronchampi ablakkompozíciójára emlékeztetnek. A plasztikus falstruktúra géniusza e síkkivonatnak nem sajátja. Sajátos módon jellemzi viszont a térbelsőt.

Bécs, Kirche in der Donaustadt (2000)

Heinz Tesar

A bécsi Dunasziget magasházas környezetében meghúzódó templom több tekintetben Franck Hamouténe párizsi Défense negyedben épült Notre-Dame de Pentecôte (2000) templomára emlékeztet. A kereskedelmi magasépítészet egyhegyűsége arra készteti a templomépítőket, hogy e helyeken szerény, formában illeszkedő, s csak az avatottabb szem számára észrevehető építményekbe sűrítsék mindazt a tartalmat, amit az üdvtörténet keretének, vagy a kozmogenezis modelljének nevezhetünk.

Madrid-Valdemaqueda, Iglesia Parroquial de San Lorenzo Martir (2001)

José Ignacio Linazasóro

A Valdemaqueda a Madridot övező Sierra de Guadarrama hegységben található völgytelepülés. Mérete nem nagy. Mint a környék más falvai, egyike a hegyi ösvények közötti szálláshelyeknek. A településcentrum körüli útszövevények egyikén található a Szent Lőrinc mártírnak szentelt 15-16. századi teremtemplom. A késő-gótikus, csillagboltozatos szentélyfejjel épült – mérete után inkább kápolnának nevezhető – templom megsérült és sokáig elhanyagolt állapotban volt. A felújítási tervek elkészítésével José Ignacio Linazasóro madridi építészt bízták meg – tekintettel korábbi, hasonló jellegű munkájára Medina de Riosecoban (1985-88). Az építkezés nem a historikus helyreállítás jegyében zajlott, hanem egy individuális értelmezés mentén, amely mindazonáltal figyelembe vette a ház korábbi, épített adottságait és környezetét. A helyreállítás, mint építészeti beavatkozás a szentélyfejet nem, csak a hosszházat érintette, amely ennek eredményeként teljes áttervezésre került.

Brissago, Santo Bartolomeo kápolna (1997)

Raffaele Cavadini

Az Észak-Olaszországot Ticino svájci kantonnal összekötő Lago Maggiore nyugati partján, Locarnotól néhány kilométerre helyezkedik el Brissago városa. Porta a brissagoi tóparttól induló alpesi szerpentinen megközelíthető csöndes település. A szerény külsejű, ám fényűző villáktól népes környezetben egy-két helyen felbukkan néhány öreg ház. Ez utóbbihoz hasonlító épületek közti udvarkerten átvágva jutunk az egykori Szent Bartolóm kápolna romjaihoz, amelyből mindössze egy falfreskó maradt: Antonio da Trade 15. századi angyali üdvözlete. A figyelemre méltó érzékenységgel öntvénykeretbe foglalt, mindazonáltal az új építményen kívül magára hagyott festmény hátfala résnyire elválik a kápolnafaltól, ám anyaga megegyezik azzal. E kép színei képezik az egyedüli bíbor, sárga, kék árnyalatokat; minden további színt a fény festi a szürke tónusú falakra.

Turku-Kaistarniemi, Pyhän Henrikin ökumenikus kápolna (2004-2005)

Matti Sanaksenaho

Az ökumenikus kápolna eredeti neve ‘ekumeeninen taidekappeli’, amely pontos fordítása: ökumenikus művészkápolna. Megépítésére külön alapítványt hoztak létre. Az építmény helyét a Turkuhoz tartozó nagyobb sziget belső partja közelében jelölték ki. A partot határoló tengeri csatorna vonalhajlata, a magasra törő örökzöld és a kikötő hajók áramvonalai e helyen mindennapos környezeti elemek, amelyek beivódhatnak a tervezői elképzelésekbe. A kápolna maga is bárkaformát vesz fel. A Saint-Denis francia székesegyházban alkalmazott első gótikus csúcsívboltozás normandiai gyökereit kutatva gyakran felvetődik a gyanú, hogy az új boltozás-technika a hajóácsmesterség tapasztalataiból merített. A turkui kápolna e hipotézist érzékletesen szemlélteti. Az ácsolt ‘hajótest’ csúcsívesen záródó, hajlított fatartók sorozatából áll.

Tel Aviv-Sheih Munis, Cymbalista zsinagóga és zsidó örökségközpont (1996-1998)

Mario Botta

A kettős zsinagóga Mario Botta egyik legjelentősebb alkotása. Izrael állam szimbolikus épülete két svájci megbízó: Paulette és Norbert Cymbalista jóvoltából épült Izrael újraalapításának ötvenedik évfordulójára. E kettős, következetes szimmetriát tartó építmény a hagyományőrző (ortodox) és liberális (neológ) zsidó liturgia hívei számára közös intézményt nyitott. Az együttes téglány alaprajzából két egyformának tűnő, silószerű tömeg emelkedik ki az oszloppárral (Boáz és Jácint) alátámasztott déli középkapuzat fölött. E kiemelkedő tömegek az égpólus felé nyíló ‘fénysilók’, amelyek két szakrális térnek adnak otthont.

München-Riem, Aussegnungshalle (1998-2000)

Andreas Meck

Riem München keleti, átalakulóban lévő külvárosa, ahol az utóbbi évtizedben egy temetőváros épült ki. A terület egy forgalmi út két szélén osztozik, amelyek között a ravatali kápolna megépülése híján nem alakulhatott volna ki kohézió. A ravatali együttes, mint e ‘város’ központja bár maga is fallal védett, a temető két felét összekötő út vonalát egyértelműen kijelölő építmény. Az útra merőlegesen, közel észak-déli tengely mentén elnyújtott, téglány alaprajzú komplexum egy fő és két mellékbejárattal tárul fel az érkezők előtt. A három jól felismerhető térrész egy közös kompozícióvá kapcsolódik. Mindhárom bejárat egy-egy elkerített udvarra vezet. A középső kapu egy belső térre nyílik, ami a hosszú előtetővel fedett halotti kápolnával és a ravatali szobákat összefűző folyosóval áll kapcsolatban. Az északi kapu a ravatali folyosóról is megközelíthető gyülekezőteret, a déli, toronytesttel megjelölt bejárat pedig az üzemeltetési szárnyat tárja fel. A részek között folyosónyi átjárás van. Az utak közül csupán a középső vezet át az azt kapuzatszerűen keretező épületen.

Cazis, Steinkirche (1996-2003)

Athelier Werner Schmidt

Cazis a németajkú svájci Alpokban, Churtól 15 kilométerre fekvő kicsiny település. A Rajna-mederbe torkolló, észak-déli irányban futó völgy románkori kápolnákkal és kolostorokkal tűzdelt földjén az evangélikus templom formája szokatlanul hat. Három lecsiszolt vándorkőhöz hasonlító tömegét egy hátsó üvegtubus köti össze, amely középen, egy könnyed fémváz-hídon közelíthető meg. Az enyhén lejtő terepen a tubus fele a földön támaszkodik, fele támogatott konzolként emelkedik a talaj szintje fölé. E konstrukció a betonforma előtere és kiszolgáló egysége. A formai kontraszt valamelyest oldódik a kompozícióban, amely a hegyek és a horizont morfológiai kivonata. Képzettársításra adnak módot a kövek elülső oldalán vágott nyílások: a felrepedő héjak formai metaforái, s könnyen szimbólumai a születésnek.

Lisszabon, Izmaelita központ (2000)

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Az iszlám közösségi tanítóközpont (jama’at khana) a portugál főváros északi részében, São Domingos de Benfica negyedben áll. A városrész környezete Queluz és Benfica egykori mediterrán ligeteinek sorsára jutott: lakótelepi- és közlekedési beruházások urbanizálták. A heszperoszi tájak egy-egy szeletét néhány zárt udvar őrzi e helyen. A pakisztáni alapítású Shia Ismaili iszlám tarīqah (eredeti tanítást átadó tanítványi láncolat) hagyománya szerint rendezett épület az imádság, a tanítás, a közösségi élet és a természet négyes egységét kapcsolja össze. Az ennek megfelelő, több udvarcentrum köré szervezett épületegyüttes egy kicsinyített város képét adja. Melléképületei, főutcája, az azt lezáró, többitől szintben enyhén megemelt és így jelentőségében is megkülönböztetett imaháza jellegzetes, összetett alaprajzi mintaképet valósítanak meg. Az együttes építészeti magatartása azonban ennél is színesebb. Raj Rewal Indiában dolgozó építész, aki saját városában, Új-Delhiben szerzett tapasztalatokat a gránit és az Indiában – alacsony ára és jó szigetelő tulajdonságai miatt – különösen kedvelt vörös homokkő alkalmazásáról.