Edelény, Szent Kereszt görögkatolikus templom (1977-1983)

Török Ferenc

torokedeleny
Az észak-magyarországi kisváros híres kastélyával szemközt, a település magjában helyezkedik el parkba illesztve a templom. A telek közepén álló épületegyüttes köztérszerűen rendezett előkertjébe lépve a karakteres, kőburkolatos templomtömeg hatása felerősödik, az eltűnőben lévő palafedésű gúlatető helyett a téri helyzetében változó képet mutató harangfalra figyel az érkező. A filigrán faltest lábánál nyílik a bejárat, alacsony belmagasságú nartex-térbe lépünk. A centrális templomtér vertikális középtengelyében, a hívek felett hatszögletű opeionon zúdul alá a fény.

torokedeleny_02
A szarufák összetartó rajzolatában a ténylegesnél dinamikusan emelkedik meg a tér a tambur irányába. A hatszögletű templomtér sarkaiban a horizont felett ablakok nyílnak – fényes négyszögeik mintha a tetőt tartanák. Az oltárteret áttetsző farács választja le a trónusikonok képsorát hordozva. A sekrestyén keresztül közvetlen összeköttetés biztosított a templom mögött található parókiával és hivatali helységekkel. Ezen épületrészek elszórtabb nyíláskompozíciójukkal elkülönülnek a templomtömeg karakteresen alkalmazott megnyitásainak kimért rendszerétől. De az egységesen alkalmazott, kiegyenlítő-soros kőburkolat kompakt egységbe vonja az épületrészeket. A görög-bizánci építőművészet jegyei köszönnek vissza a magyar tájban. (z)

0 Responses to “Edelény, Szent Kereszt görögkatolikus templom (1977-1983)”



  1. Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s




Építészek

Peter Zumthor

Hans van der Laan

Rudolf Schwarz

Sigurd Lewerentz

Erik Gunnar Asplund

Dominikus Böhm

Le Cobusier

Oscar Niemeyer

Eladio Dieste

Jørn Oberg Utzon

Juha Ilmari Leiviskä

...

Álvaro Siza Vieira

Tadao Ando

Mario Botta

John Pawson

Wandel-Hoefer-Lorch & Hirsch

James Turrell és Leslie Elkins

Craig W. Hartman

Heinz Tesar

José Ignacio Linazasóro

Raffaele Cavadini

Matti Sanaksenaho

Meinhard von Gerkan és Volkwin Marg

Allmann-Sattler-Wappner

Marte.Marte

Andreas Meck

Ulrich Königs

Fátima Fernandes és Michele Cannatá

Athelier Werner Schmidt

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Peter és Christian Brückner

Thomas Höller és Georg Klotzner

Pierre-André Simonet és Yvan Chappuis

Certov & Morianz

Franck Hammouténe

Kister-Scheithauer-Gross

Kari Järvinen és Merja Nieminen

Saša Randić és Idis Turato

Gerold Wiederin és Helmut Federle

João Luis Carrilho da Graça

José Fernando Gonçalves

Jensen és Skodvin

Zeinstra van der Pool

Hans Waechter

Peter és Gabriele Riepl

Axel Schultes és Charlotte Frank

Takashi Yamaguchi

Rocha, Paulo Mendes da

João Luis Carrilho da Graça

Tabuenca és Leache

Studio Anselmi

Cino Zucchi

Andreas Meck

Florian Nagler

Francesco Garofalo és Sharon Yoshie Miura

Craig W. Hartman

Eduardo Delgado Orusco

...

Timo és Tuomo Suomalainen

Heiki és Kaija Siren

Sáenz de Oiza

Peder Vilhelm Jensen-Klint

Peter Celsing

Bernt Nyberg

Carl Nyrén

Erik Bryggman

Hans Borgström és Bengt Ingmar Lindroos

...

Csaba László

Vass Zoltán

Makovecz Imre

Csete György

Török Ferenc

Balázs Mihály

Fejérdy Péter

Ferencz István

Nagy Tamás

Pazár Béla

Lengyel István

Czigány Tamás és Páll Anikó

Kocsis József

Benczúr László

Golda János és Madzin Attila

Major György

Krähling János

Basa Péter

Kruppa Gábor

Gereben Gábor és Péter

Szoják Balázs

Sajtos Gábor

Jászay Gergely

...


%d bloggers like this: