Otaniemi, Diákkápolna (1957)

Heikki és Kaija Siren

ssotaniemi

A napjainkban is folyamatosan bővülő Otaniemi egyetemi város területe a Helsinkitől keletre fekvő tengeröböl egy kisebb félszigetét foglalja el. 1957 előtt az egyetemi diákszövetség kezdeményezésére pályázatot írtak ki a kollégiumi övezet közepén, egy kisméretű dombon megépítendő kápolna tervezőjének kiválasztására. A sikeres terv felszentelése után tizenöt évvel, 1972-ben a diákszövetség az espooi plébániának adta el az épületet, amely ezután, 1976-ban tűz áldozata lett. Jelenlegi formája az eredeti tervekhez hű helyreállítás. A fákkal benőtt terület közepén kőlépcsők vezetnek az enyhe emelkedőre, ahol a kápolna áll. Kétoldali, túlfutó téglafalai kis udvart fognak közre, amelynek szabadon álló látványeleme a lábakra állított fa harangtorony.

ssotaniemi_02

A falak egy 1:2 hosszúsági arányú traktust definiálnak, amelynek harántirányú osztásával különböző funkciójú térszakaszok jönnek létre. Az egészből elkülöníthető a szentély, a gyülekezeti tér, egy oldalra nyitott imahely és egy bűnbánati kápolna, amely a gyóntatók mellett kapott helyet. A utóbbi kettőt a falakkal el nem választott tér egyetlen, s emiatt szimbolikus osztópillére különíti el a gyülekezeti tértől. Az elkülönítés csupán jelzésszerű, amiként jelzésszerűek a gyóntatóhelyiséget a folyosótól elválasztó, azzal párhuzamos paravánfalak is. A bejáratot meghosszabbító folyosó oldalról fűzi össze a térsort, és a szentélyt jobbról határoló sekrestyében végződik. A sekrestye csupán a legszükségesebb liturgikus tárgyak és öltözék tárolására alkalmas, kisméretű helyiség, amely a finn templomépítészeti hagyománynak megfelelően a faszerkezetű, egységes belsőtől eltérő falanyagú bővítményként jelenik meg. Nagyobb liturgikus processzusok lebonyolítására az említett pillér mögötti helyiség szolgálhat a bevonulás előtti áldás helyszíneként. A pillér statikai szerepe, hogy a kápolna derekánál délre nyíló félnyeregtető terhét hordja. Az oromfal egészében üvegezett, amelyen keresztül a déli napfény egyenesen a szentély téglaemelvényét világítja meg. Az alapfalak és a padozat anyaga tégla (ez adja a tér alaptónusát), a fölé magasodó tetőszerkezet húzott acél vonórudakkal erősített fa fedélszék, amelynek belső héjazata a déli fénysugarak irányával párhuzamos fadeszkázat.

ssotaniemi_03

A traktus egyenes záródású, északi szentélyfala fapillérekkel négy mezőre osztott üvegfüggöny. Az oltárt a tértengely kijelölte hagyományos pozícióból a nyugati fal felé mozdították, hogy rá a hátsó rövidebb, szélre húzott padsorok felől is kedvező rálátás nyíljon. A szemből érkező meleg délfény a hívek felé irányozott úrfelmutatást – főként a kisebb esésszögű, téli napsütésben – kevés híján lehetetlenné teszi. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a templomot a második vatikánum (1962-65) liturgikus rendelkezései előtt, 1957-ben szentelték fel, amikor a katolikus templomok általános szertartásirányát a szentélyzáró fal, vagy apszis jelölte ki. A szentély liturgikus bútorai: a drótváz szentélyrekesztő és a zárfalhoz húzott oltár kompozíciója ugyancsak a hagyományos miserend számára készültek. Ebben az értelemben a déli fény a celebráns pappal és a hívekkel közös irányban, a szentélyt ‘záró’ északi üvegfüggöny felé törekszik. És azon is túl. A liturgikus tér odakint, a természetben folytatódik. Az üveg mögött, fákkal övezett kertben felállított fehér kereszt a tér valódi végpontja, és irányultságának célja egyben. Az üvegfal, mint transzparens ‘ikonosztáz’, nem állja útját a tekintetnek. A kereszten történt a húsvéti áldozat.

ssotaniemi_04

A kápolna hasonmása és előképe Peter Lehrecke Berlinben épült művének, az ugyancsak 1957-ben felszentelt Kirche Zur Heimat templomnak. Karakteres kompozíciója részben tovább él Ferdinand Milučký szlovák építész pozsonyi krematóriumában (1968). Ismert előképe Tadao Ando ‘Templom a vízen’ (1988) művének is, ahol a természetbe (vízbe) állított kereszt a shintōista Ise-szentély ősképével látható kapcsolatba kerül. (KV)

ssotaniemi_05

0 Responses to “Otaniemi, Diákkápolna (1957)”



  1. Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s




Építészek

Peter Zumthor

Hans van der Laan

Rudolf Schwarz

Sigurd Lewerentz

Erik Gunnar Asplund

Dominikus Böhm

Le Cobusier

Oscar Niemeyer

Eladio Dieste

Jørn Oberg Utzon

Juha Ilmari Leiviskä

...

Álvaro Siza Vieira

Tadao Ando

Mario Botta

John Pawson

Wandel-Hoefer-Lorch & Hirsch

James Turrell és Leslie Elkins

Craig W. Hartman

Heinz Tesar

José Ignacio Linazasóro

Raffaele Cavadini

Matti Sanaksenaho

Meinhard von Gerkan és Volkwin Marg

Allmann-Sattler-Wappner

Marte.Marte

Andreas Meck

Ulrich Königs

Fátima Fernandes és Michele Cannatá

Athelier Werner Schmidt

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Peter és Christian Brückner

Thomas Höller és Georg Klotzner

Pierre-André Simonet és Yvan Chappuis

Certov & Morianz

Franck Hammouténe

Kister-Scheithauer-Gross

Kari Järvinen és Merja Nieminen

Saša Randić és Idis Turato

Gerold Wiederin és Helmut Federle

João Luis Carrilho da Graça

José Fernando Gonçalves

Jensen és Skodvin

Zeinstra van der Pool

Hans Waechter

Peter és Gabriele Riepl

Axel Schultes és Charlotte Frank

Takashi Yamaguchi

Rocha, Paulo Mendes da

João Luis Carrilho da Graça

Tabuenca és Leache

Studio Anselmi

Cino Zucchi

Andreas Meck

Florian Nagler

Francesco Garofalo és Sharon Yoshie Miura

Craig W. Hartman

Eduardo Delgado Orusco

...

Timo és Tuomo Suomalainen

Heiki és Kaija Siren

Sáenz de Oiza

Peder Vilhelm Jensen-Klint

Peter Celsing

Bernt Nyberg

Carl Nyrén

Erik Bryggman

Hans Borgström és Bengt Ingmar Lindroos

...

Csaba László

Vass Zoltán

Makovecz Imre

Csete György

Török Ferenc

Balázs Mihály

Fejérdy Péter

Ferencz István

Nagy Tamás

Pazár Béla

Lengyel István

Czigány Tamás és Páll Anikó

Kocsis József

Benczúr László

Golda János és Madzin Attila

Major György

Krähling János

Basa Péter

Kruppa Gábor

Gereben Gábor és Péter

Szoják Balázs

Sajtos Gábor

Jászay Gergely

...


%d bloggers like this: