Luttach/Lutago, Ravatalozó kápolna (2002-2004)

Gerhard Mahlknecht és Heinrich Mutschlechner

Luttach az Ahr (Aurino) folyó völgyében, 956 m tengerszint feletti magasságon elterülő dél-tiroli falu. A település délnyugati határán álló, Hl. Sebastian (Szt. Sebestyén) és Hl. Roche (Szt. Rókus) védőszenteknek ajánlott, 1445/6-ban felszentelt későgótikus, majd 1895-ben neogótikus modorban átalakított templomot 1995-ben renoválták; a csillagboltozatos főhajót, freskóit és az 1884-ben, Joseph Barth által készített oltárt 2006-ig restaurálták. E tízévnyi átalakítási és értékmegőrzési munkálatok keretében került sor 1997-ben a régi temetőkert bővítésének szándékával kiírt tervpályázatra is. E temetőkert önmagában is védettséget élvez, s Jakob Pareiner híressé vált kovácsoltvas keresztjeit őrzi. A tervezőknek szembe kellett nézniük a dilemmával: a 110 új sírhely ne kerüljön az illusztris sírhelyek ‘árnyékába’.

Az új kompozíció úgy emelkedik a történeti emlék értéknívójára, hogy a helyi, liturgikus, művészeti és építészeti örökség sajátosságainak – azok legmélyebb tiszteletben tartása mellett – minden tekintetben ellentmond, így teremtve független, originális értékrendet, amely összevethetővé teszi a tradicionálissal. A Hl. Sebastian tornya a falu fölé emelkedő domb kiszögellésén álló, távolról is látható, vertikális jel; az új temetőkápolna elnyúló, horizontális paraván a hegyláncok csipkéi előtt. Az előbbi hierarchikus struktúraként emelkedik fallal védett környezete fölé, a kápolna ezen erődítmény részévé váló, tükörsimára csiszolt anyag. A szolidaritás irányába tett gesztus meghatározója lett az új építménynek: az északi oldalon futó hosszú rámpán kivétel nélkül mindenki feljuthat a kápolnáig, majd onnan a templomig. Klasszikus értelemben nem beszélhetünk épületről. E rámpa vonala, emelkedése és törései kijelölik a kápolna helyét, amelynek homogén falai csupán ezen út néhány kiemelt szegletének összemetsződései. A rámpa egyúttal a kerítőfalat is adja. A feljáró végén kékre festett acélkereszt magasodik: ‘itt megfordulunk’, és a kápolna mögé, annak folytatásaként épített, 36 férőhelyes urnafal elé kerülünk.

A templomhoz tartozó régi, támpillérekkel erődített kőfal és a kápolna között széles lépcsősor vezet a templomkapuhoz. E régi fal ihlette az új, délről és nyugatról határoló, itt-ott (például a kereszt száránál) résekkel megnyitott, ferde betonfal alakját is.  A ravatal e fallal azonos anyagból épített pihenőháznak tűnik. Tömege nyújtott téglatest, amely sarkán üveg és fém találkozik. Az előbbi a ravatal északra nyitott oldala, az utóbbi a bejárata. A minimalista forma a legérzékenyebb pontján tárul fel. Feltárulásának síkja éles határt képez a márványszerű beton és a belső fekete szoba között. Üvegfala eltolható, ekképp a búcsúztató szertartás a szabad levegőn, a természettel közösségben is elvégezhető. A kápolna ‘apszisa’ egy fémkapu, amelyen keresztül az elhunyt koporsóját beszállítják és a tér e kijelölt végébe helyezik. Az ajtó mögött előkészítő helyiség nyílik. Vele közös traktusban, egy szinttel feljebb raktár és mosdóhelyiség van. Kettőjük belmagasságát a ravatali terem egyesíti.

E szoba űrsötétjét Alois Steger 10 kvarcit-táblája töri meg. E tíz négyzet a természet ‘ikonja’. Mindegyik közepén természetes törésvonal található, amely a hegyek sziluettjével rokon rajzolatot mutat. Ugyanezt a vonalat igyekszik követni a 90 m hosszan elnyúló rámpa mentén elhelyezett hajlított, vörös acélszalag-kompozíció is. E formai tobzódás némi ellentmondásba keveredik az épület és a vidék formacsendjével. E ‘bársonyszál’ a belső táblák töréseinek kivetülései, a tökéletlenség és a kontraszt nem kívánt zöreje, amely mindazonáltal emlékeztet az emberi természet véges voltára. (KV)

Szakirodalom és további elérhető anyagok az interneten:

Gerhard Mahlknecht, Heinrich Mutschlechner: Ravatalozó kápolna, Luttach/Lutago, Ahrntal, Bolzano (Olaszország), 2002-4.

architektur aktuell, ISSN: 0570-6602 0570-6602 No.11, 2004.

Az építészcsoport honlapja

A Lungomare Galéria honlapján

0 Responses to “Luttach/Lutago, Ravatalozó kápolna (2002-2004)”



  1. Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s




Építészek

Peter Zumthor

Hans van der Laan

Rudolf Schwarz

Sigurd Lewerentz

Erik Gunnar Asplund

Dominikus Böhm

Le Cobusier

Oscar Niemeyer

Eladio Dieste

Jørn Oberg Utzon

Juha Ilmari Leiviskä

...

Álvaro Siza Vieira

Tadao Ando

Mario Botta

John Pawson

Wandel-Hoefer-Lorch & Hirsch

James Turrell és Leslie Elkins

Craig W. Hartman

Heinz Tesar

José Ignacio Linazasóro

Raffaele Cavadini

Matti Sanaksenaho

Meinhard von Gerkan és Volkwin Marg

Allmann-Sattler-Wappner

Marte.Marte

Andreas Meck

Ulrich Königs

Fátima Fernandes és Michele Cannatá

Athelier Werner Schmidt

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Peter és Christian Brückner

Thomas Höller és Georg Klotzner

Pierre-André Simonet és Yvan Chappuis

Certov & Morianz

Franck Hammouténe

Kister-Scheithauer-Gross

Kari Järvinen és Merja Nieminen

Saša Randić és Idis Turato

Gerold Wiederin és Helmut Federle

João Luis Carrilho da Graça

José Fernando Gonçalves

Jensen és Skodvin

Zeinstra van der Pool

Hans Waechter

Peter és Gabriele Riepl

Axel Schultes és Charlotte Frank

Takashi Yamaguchi

Rocha, Paulo Mendes da

João Luis Carrilho da Graça

Tabuenca és Leache

Studio Anselmi

Cino Zucchi

Andreas Meck

Florian Nagler

Francesco Garofalo és Sharon Yoshie Miura

Craig W. Hartman

Eduardo Delgado Orusco

...

Timo és Tuomo Suomalainen

Heiki és Kaija Siren

Sáenz de Oiza

Peder Vilhelm Jensen-Klint

Peter Celsing

Bernt Nyberg

Carl Nyrén

Erik Bryggman

Hans Borgström és Bengt Ingmar Lindroos

...

Csaba László

Vass Zoltán

Makovecz Imre

Csete György

Török Ferenc

Balázs Mihály

Fejérdy Péter

Ferencz István

Nagy Tamás

Pazár Béla

Lengyel István

Czigány Tamás és Páll Anikó

Kocsis József

Benczúr László

Golda János és Madzin Attila

Major György

Krähling János

Basa Péter

Kruppa Gábor

Gereben Gábor és Péter

Szoják Balázs

Sajtos Gábor

Jászay Gergely

...


%d bloggers like this: