Róma, San Pio da Pietrelcina (2007-2010)

Studio Anselmi

L’ampliamento delle città e la nascita di nuovi quartieri e comunità pone l’esigenza di nuove strutture e servizi di pubblica utilità. In un paese come l’Italia, di fede prevalentemente cattolica, ciò comporta l’esigenza, tra l’altro, di nuovi centri parrocchiali. Il Vicariato di Roma – Opera Romana per la Preservazione della Fede e la provvista di nuove Chiese in Roma – si è impegnato negli ultimi anni in un progetto complesso di concorsi per nuove chiese. Si tratta, a dire il vero, di un fenomeno costruttivo che sembra non essersi mai fermato nella città eterna, sintomatico di una crescita urbana che di fatto non si placa. Su tale scia, nel mese di ottobre 2010 è stato inaugurato il nuovo centro parrocchiale (aula liturgica e opere parrocchiali) “San Pio da Pietrelcina” progettato da SAA&A, Studio di Architettura Anselmi & Associati.

Il nuovo progetto, esito di un concorso ad inviti bandito dal suddetto Vicariato nel 2005, sorge nel recente quartiere di Giardini di Roma (nato circa dieci anni fa su via di Malafede – tra via Ostiense e via Cristoforo Colombo) e va a sostituire una struttura provvisoria di circa 60 mq che per anni ha ospitato le funzioni religiose della parrocchia. Un immenso sagrato di circa 900 metri quadrati ci indirizza, attraverso dei viali, verso l’interno, un rettangolo di proporzioni 2×1 di circa 800 mq, orientato con l’asse maggiore trasversale. Al di là dell’entrata, un parallelepipedo vetrato e decentrato rispetto all’asse di simmetria del rettangolo, prende vita l’aula liturgica in un ambiente unico, con i poli fondamentali della celebrazione eucaristica, in travertino, posti sul fondo. Su un’insula elevata di tre gradini poggiano l’altare con l’ambone e la sede del celebrante, mentre il fonte battesimale è collocato sull’estrema desta. La custodia eucaristica, sempre sul presbiterio, definisce la cappella feriale, un luogo intimo, più basso, distinto dall’aula ma comunicante ed adiacente con la stessa.

L’aula liturgica, attraverso la disposizione delle sedute, raccoglie la comunità intorno al celebrante, secondo le indicazioni del Concilio Vaticano Secondo, rivolgendosi verso un punto focale: l’altare. Un’unica volta copre l’aula attraverso un disegno di raccordo tra le facciate distanti 30 m l’una dall’altra; la sezione trasversale della volta è trilobata in corrispondenza della facciata principale, esposta verso sud, e con un’unica superficie morbida che disegna tre curve in continuità ma diverse tra loro si conclude nel segno sempre curvilineo della facciata posta sul retro. Alessandro Anselmi, in fase di concorso, in un disegno concettuale rappresentante questa superficie di copertura scrisse, a margine del foglio, che questa tripartizione in facciata che diventava “facciata unica” sul retro rappresentava il rapporto tra il “molteplice” e “l’uno”. Per questa copertura in ferro di 44×23 m si sono costruire delle travi portanti e portate a partire da lamiere, le quali sono state modellate tridimensionalmente in officina ed assemblate in cantiere, senza uso di ponteggi.

Interessante il prospetto nord non concepito come retro. La sua superficie, in parte vetrata e opaca, si apre in un secondo sagrato verso le opere per il ministero pastorale, come un altare provvisorio esterno per manifestazioni temporanee. Il campanile ritorna a testimoniare una presenza. I campi da gioco si presentano come esempio dell’incontro comunitario che avverrà all’interno di quei luoghi come gli uffici, la canonica e la sala grande, che completano il “complesso parrocchiale” e ne esaltano il valore sociale attraverso le attività feriali polivalenti. (Carla Zito)

A tanulmány megjelent az Octogon 2010/10. számban a “Szakrális átirat” tematikában “Róma új plébániaközpontja” címmel. Alább közreadjuk az eredeti olasz nyelvű szöveg hozzávetőleges magyar fordítását is.

A városok bõvítése, az új városnegyedek és közösségek születése új építészeti struktúrák és közhasznú szolgáltatások szükségességét vetik fel. A mélységesen katolikus Olaszországban az új plébániaközpontok kialakításának igényére ez különösen igaz. A Római Vikáriátus az utóbbi években komplex tervet dolgozott ki új templomok építésére szóló pályázatokhoz. Voltakképpen olyan építési jelenségrõl van szó, amely mindig is jelen volt az Örök Városban, mint a város folyamatos, rendíthetetlen növekedésének egyik jellegzetessége. Ezen az úton haladva avatták fel 2010 októberében a San Pio da Pietrelcina névre keresztelt új plébániaközpontot, melyet a Studio di Architettura Anselmi & Associati (SAA&A) tervezett.

A Vikáriátus 2005-ben meghirdetett meghívásos pályázatának nyertes terve most a Giardini di Roma új városnegyedében emelkedik. (A városnegyed körülbelül 10 évvel ezelõtt született a via Ostiense és a via Cristoforo Colombo között, a via Malafede tengelyében.) A templom és a hozzá tartozó létesítmények egy ideiglenes parókia helyére kerültek, mely elõtte hosszú éveken keresztül, mintegy 60 négyzetméteren látta el az egyházi feladatokat. Egy hatalmas, 900 négyzetméter területű téren keresztül sétányok vezetnek a 800 négyzetméter alapterületű templom felé, amelynek 2:1 arányú téglánya a liturgikus tér elfordításával a kereszt-tengelyt hangsúlyozza. Belépve csupa üveg, a téglalap szimmetriatengelyéhez viszonyítva decentralizált templomtér tárul elénk. A liturgiai tér egyedülálló környezetben elevenedik meg, az eucharisztia celebrálásának súlypontjai, a mészkõbõl faragott liturgiai berendezések a templom végében kapnak helyet. A három lépcsõfokkal megemelt szentélyben található az oltár, a szószék és a misézõ pap ülõhelye, míg a keresztelõmedence távolabb, a jobb szélre került. Egyszerre elkülönül templomhajótól, ugyanakkor kiegészítve hozzákapcsolódik ahhoz a szentségõrzõ hely szerepét betöltõ, a szentélyrészben alacsonyabban kialakított, bensõséges hangulatú ünnepi kápolna.

A liturgiai térben elhelyezett székek, a második vatikáni zsinat elõírásainak megfelelõen, a hívõket a misézõ pap köré gyűjtik, minden figyelmet az oltár felé irányítva. Egyetlen boltozat fogja át a templomhajót, a két homlokzat közötti 30 méternyi távolságot összekapcsolva; délen, a fõhomlokzat és a boltozat keresztirányú metszete háromkaréjos, három folytonos, különbözõ formájú hullámot rajzol ki, melyek lágyan hullámozva lassan eggyé válnak, és egyetlen körívvé teljesednek ki a hátsó homlokzaton. Alessandro Anselmi, amikor a boltozat felületi alakításának koncepcióját dolgozta ki, az egyik lapszélre ezt jegyezte fel: „a homlokzat hármas osztatúsága, mely a hátsó homlokzat esetén „eggyé” válik, a „sokféle” és az „egy” kapcsolatát fejezi ki.” A 44 x 23 méteres acélszerkezetű boltozat kivitelezésének érdekében a tartógerendákat és a lemezeket a műhelyben háromdimenziósan modellezték, majd állványzatok nélkül szerelték össze.

Érdekes, hogy az északi homlokzat nem hátsó homlokzatként értelmezendõ. Részben átlátszó, részben homályos üvegfelülete egy második templomtérre nyílik, a parókia épületei felé, így ugyanúgy felkínálja a teret a lelkipásztori szolgálat teljesítésére, és egy ideiglenes, külsõ oltártérként funkcionál az idõszakos rendezvények alatt. Errõl tanúskodik a harangtorony elhelyezése is. A sportpályák a közösségi tér szerepét hangsúlyozzák, az irodák, a nagyterem, a plébánia és a többi belsõ tér közösségalakító szerepe felerõsödik. Az így kiteljesedõ „parókia-komplexum” a plébániaközpont társadalmi rendeltetését magasztalja. (Carla Zito)

0 Responses to “Róma, San Pio da Pietrelcina (2007-2010)”



  1. Leave a Comment

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s




Építészek

Peter Zumthor

Hans van der Laan

Rudolf Schwarz

Sigurd Lewerentz

Erik Gunnar Asplund

Dominikus Böhm

Le Cobusier

Oscar Niemeyer

Eladio Dieste

Jørn Oberg Utzon

Juha Ilmari Leiviskä

...

Álvaro Siza Vieira

Tadao Ando

Mario Botta

John Pawson

Wandel-Hoefer-Lorch & Hirsch

James Turrell és Leslie Elkins

Craig W. Hartman

Heinz Tesar

José Ignacio Linazasóro

Raffaele Cavadini

Matti Sanaksenaho

Meinhard von Gerkan és Volkwin Marg

Allmann-Sattler-Wappner

Marte.Marte

Andreas Meck

Ulrich Königs

Fátima Fernandes és Michele Cannatá

Athelier Werner Schmidt

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Peter és Christian Brückner

Thomas Höller és Georg Klotzner

Pierre-André Simonet és Yvan Chappuis

Certov & Morianz

Franck Hammouténe

Kister-Scheithauer-Gross

Kari Järvinen és Merja Nieminen

Saša Randić és Idis Turato

Gerold Wiederin és Helmut Federle

João Luis Carrilho da Graça

José Fernando Gonçalves

Jensen és Skodvin

Zeinstra van der Pool

Hans Waechter

Peter és Gabriele Riepl

Axel Schultes és Charlotte Frank

Takashi Yamaguchi

Rocha, Paulo Mendes da

João Luis Carrilho da Graça

Tabuenca és Leache

Studio Anselmi

Cino Zucchi

Andreas Meck

Florian Nagler

Francesco Garofalo és Sharon Yoshie Miura

Craig W. Hartman

Eduardo Delgado Orusco

...

Timo és Tuomo Suomalainen

Heiki és Kaija Siren

Sáenz de Oiza

Peder Vilhelm Jensen-Klint

Peter Celsing

Bernt Nyberg

Carl Nyrén

Erik Bryggman

Hans Borgström és Bengt Ingmar Lindroos

...

Csaba László

Vass Zoltán

Makovecz Imre

Csete György

Török Ferenc

Balázs Mihály

Fejérdy Péter

Ferencz István

Nagy Tamás

Pazár Béla

Lengyel István

Czigány Tamás és Páll Anikó

Kocsis József

Benczúr László

Golda János és Madzin Attila

Major György

Krähling János

Basa Péter

Kruppa Gábor

Gereben Gábor és Péter

Szoják Balázs

Sajtos Gábor

Jászay Gergely

...


%d bloggers like this: