Szúcs, Munkás Szent József templom (1967-1968)

Vass Zoltán

Zengő ércek ideje. Szerencse fel! Az 1910-es évektől működő szénbányák virágkora a 20. század második felében teljesedett ki. „A szúcsi hegyen 1770-ben Szűz Mária tiszteletére épült templom alábányászás miatt 1958-tól életveszélyessé és használhatatlanná vált. Az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt kölcsönös tárgyalások alapján kártérítést fizetett az egyházközségnek 1967-ben. Dr. Brezanóczy Pál püspök, egri apostoli kormányzó úr kezdeményezésére az Állami Egyházügyi Hivatal engedélye, a Heves Megyei Tanács és az Egri Járási Tanács jóváhagyása alapján elkezdődött a régi templom lebontása, új templom, harangláb és ravatalozó építése 1967. október 9-én. A munkát az egerszalóki Vörös Csillag Tsz. Építőbrigádja végezte szúcsi segédmunkásokkal. Társadalmi munkával sokat segítettek a helybeliek, az egri kispapok és sokan mások. A templomot 1968. november 10-én Dr. Brezanóczy Pál püspök úr szentelte fel.” /A templom legendáriumából./

A földből kinövő hengeres épülettömeg elé legyezőszerűen behelyezett félnyeregtetős, üvegezett előtér karéja az oltártér mellé vezet be kétoldalt – a processzió a fölénk magasodó hegy ereje ellen hat elsőre, a térbe belépve ugyanakkor feltárul a tér lejtőirányú szerkesztése, mely a természet hatalmasságát ismeri el.

A földrézsű vonalának megfelelő, előadóra emlékeztető térszerkesztés egy középre helyezett árbócoszloppal sátrat formál. A tér alsó pontjához helyezett oltártérhez mesterien komponált a keresztelőkút kis tere, ahogy vele szembe egy tengelyre helyezve, valójában a hegy gyomrába, az orgona-karzat alá kerül. Emberé a munka, Istené az áldás.

Megállt az idő. Érződik a bányász-nemzedékek heroikus küzdelmeinek hittel előre néző magabiztossága, mely az ezredfordulóra ipar (és így kilátás) nélkül maradó régió kisfalvait szomorkás szürkeségbe burkolja. Szúcs mindennek közepén, bánya és hangosbemondók érces hangja nélkül éli hétköznapjait, mégis hétfő koradélután lassú, de kitartó léptekkel kapaszkodnak fel a lépcsősoron az egykori bányászok asszonyai imaórára. A település közepén, parasztházak klasszikus faluképi rendjéből hirtelen kiemelkedően négy égtáj irányába mutató pillérfalakkal képzett hengeres toronytest állít meg és a meredek lejtőre felkaptató lépcső felé fordít. A kerektemplom kompakt és dinamikus tömegével a hegynek feszül, előcsarnok-karéja magához ölel, a lépcsős felvezetésben spontán adagolt tömeg a nézeteiben filigrán toronnyal elegáns párt alkot.

Bent előadótermi hangulat a merészen lépcsős téralakítással, de az oltártér elemeinek kompozíciója és a míves sgraffitók (Huszár István) átírják a közvetlen meglepettséget. Jó értelemben vett korabeli iparosság a nyílászárók idomacél profiljaiban és a padok szerkezetes asztalosságában. De a magasan elhelyezkedő színes-üveg ablakok mély személyességgel töltik meg a teret. Épített kompozíció-szimbólumok és rejtett üzeneteket hordozó társművészeti alkotások. Object trouvé. A rácsodálkozás érzésével borzongtató téri hasonlóságok és telepítési megoldások kortárs építészetünk hazai és nemzetközi nagyjaival. A 40 évvel ezelőtti etikai és világnézeti környezet tudatformáló hatásai ellen tenni akaró helyi közösség hite és a talpon-maradás erős érzése. (z)

A bemutatás azonos tartammal megjelent a Metszet 2011/4. számában a “Mai szemmel” rovatban.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s




Építészek

Peter Zumthor

Hans van der Laan

Rudolf Schwarz

Sigurd Lewerentz

Erik Gunnar Asplund

Dominikus Böhm

Le Cobusier

Oscar Niemeyer

Eladio Dieste

Jørn Oberg Utzon

Juha Ilmari Leiviskä

...

Álvaro Siza Vieira

Tadao Ando

Mario Botta

John Pawson

Wandel-Hoefer-Lorch & Hirsch

James Turrell és Leslie Elkins

Craig W. Hartman

Heinz Tesar

José Ignacio Linazasóro

Raffaele Cavadini

Matti Sanaksenaho

Meinhard von Gerkan és Volkwin Marg

Allmann-Sattler-Wappner

Marte.Marte

Andreas Meck

Ulrich Königs

Fátima Fernandes és Michele Cannatá

Athelier Werner Schmidt

Raj Rewal és Frederico Valsassina

Peter és Christian Brückner

Thomas Höller és Georg Klotzner

Pierre-André Simonet és Yvan Chappuis

Certov & Morianz

Franck Hammouténe

Kister-Scheithauer-Gross

Kari Järvinen és Merja Nieminen

Saša Randić és Idis Turato

Gerold Wiederin és Helmut Federle

João Luis Carrilho da Graça

José Fernando Gonçalves

Jensen és Skodvin

Zeinstra van der Pool

Hans Waechter

Peter és Gabriele Riepl

Axel Schultes és Charlotte Frank

Takashi Yamaguchi

Rocha, Paulo Mendes da

João Luis Carrilho da Graça

Tabuenca és Leache

Studio Anselmi

Cino Zucchi

Andreas Meck

Florian Nagler

Francesco Garofalo és Sharon Yoshie Miura

Craig W. Hartman

Eduardo Delgado Orusco

...

Timo és Tuomo Suomalainen

Heiki és Kaija Siren

Sáenz de Oiza

Peder Vilhelm Jensen-Klint

Peter Celsing

Bernt Nyberg

Carl Nyrén

Erik Bryggman

Hans Borgström és Bengt Ingmar Lindroos

...

Csaba László

Vass Zoltán

Makovecz Imre

Csete György

Török Ferenc

Balázs Mihály

Fejérdy Péter

Ferencz István

Nagy Tamás

Pazár Béla

Lengyel István

Czigány Tamás és Páll Anikó

Kocsis József

Benczúr László

Golda János és Madzin Attila

Major György

Krähling János

Basa Péter

Kruppa Gábor

Gereben Gábor és Péter

Szoják Balázs

Sajtos Gábor

Jászay Gergely

...


%d bloggers like this: