Nagy Tamás
A Balaton déli partján található üdülő-városka a középkor óta révátkelő volt, melynek központja a mai Várdombig húzódó vízfelületnél alakult ki. A természetvédelmi területként kezelt domb ma a város nevezetes kilátóját hordozza, nyugati lábánál modern és kortárs templomépítészetünk két kiemelkedő alkotása található. A Kocsis Iván által tervezett katolikus templom még házak között, Nagy Tamás evangélikus központja pedig a természeti környezet határán foglal helyet. A különleges táji adottság mesteri illeszkedést kívánt. A domboldalba benyomott épület tojásdad alaprajzú templomtömegével emelkedik ki a lejtőből, melyet az archaikus tömegformát idéző vertikálisan nyújtott toronytest hangsúlyoz tengelyben bővített toronyalji bejáratával.
A kerített területrész kör alaprajzát a templomtérrel összenyitható gyülekezeti terem és az átellenes oldali lelkészi hivatal alacsonyabb épülettömege kezdi kirajzolni a domboldal felől, és platószerűen kiemelkedő teraszban, egyfajta cinteremben válik teljessé a tökéletes forma. A templomtömeg lejtőből kiemelkedő része magasan elhelyezett ablakgyűrűként dominánsan meghatározza a templombelső lényegét: a gyülekezet az Isten alkotta természet ölelésébe kerül, a különleges környezet a szakrális tér részévé válik. A fa szerkezetű lapos kupola kettős megtámasztó vonala a magas megnyitás lehetőségén túl a külső kompakt formálását is lehetővé teszi. A szabálytalan kövekből rakott terméskő falazat a Balaton-vidék vernakuláris hagyományát idézi. (z)
Nagy Tamás így fogalmaz a templom kapcsán:
“A balatonboglári evangélikus templom tervezését meghívásos pályázat előzte meg. A győztes pályamű fő erénye a tájba való illeszkedés volt. A különlegesen szép természeti környezetben elhelyezett épület funkcionális egységei: a tojásdad alakú templomtér, a hozzá kapcsolódó, azzal összenyitható gyülekezeti terem, a lelkészi hivatal, a templom előtti cinterem és a kiszolgáló helységek. A belső tér kialakítását a templomtér fölé boruló kettős kupola védelmet sugárzó, és a környező táj felé forduló ablaksor kitárulkozó gesztusa határozta meg. A tervezési szándéknak megfelelően a padokban ülő hívek az ablakgyűrűn kitekintve csak a környező fák koronáját látják. Ily módon az erdő szerves részévé válik a belsőnek. A domboldalba benyomott épület terméskő falakkal, natúr, pácolt ácsszerkezettel és nyílászárókkal, illetve vörösrézlemez fedéssel készült. A belső fontos elemét jelentő karzat fenyőből, a berendezés tölgyfából lett legyártva. A torony belső falán Lovas Ilona képzőművész Jelenések könyve című merített papírból készült alkotása látható.”
0 Responses to “Balatonboglár, evangélikus templom (1993-1999)”