Gereben Gábor és Gereben Péter
Szászberek Szolnoktól 15 kilométerre fekvő, kis lélekszámú település, amelynek új temploma báró Kohner Adolf kastélytól nem messze, a falu északi felében kapott helyet. Az út szélét kis terecske köti össze a templom bejáratával, amelyet Gereben Gábor nagybátyjáról, Terlanday Sándorról kereszteltek el. Az épület fehér, sóskúti mészkőből rakott falai aszimmetrikus formát hasítanak ki a falu kontúrjából. A tervezők szűkszavú eszközökkel dolgoztak. A krétafehér tömeg középen osztott belső teret foglal magában, amely két hajót definiál. Bal oldala szabályos téglatestet mintáz, amelyhez kívülről alacsonyabb, ferde tetővel fedett ikerszárny kapcsolódik.
E megosztás a térbelsőben is érzékletes elválasztást eredményez. A magasabb és alacsonyabb tömeg középre lejtő fedése között hangsúlyos gerinc, mindkét tetőfél teherhordó gerendája jelenik meg. A gerenda a külső szárny ferdeszögű ereszvonalát követi, így a tér belmagassága az apszis irányában növekedni látszik. A fa tetőkompozíció könnyeden emelkedik a falak peremei fölé, ahonnan a fény szabadon iramodik a belsőbe. E falperemről érkező horizontfényt az osztott apszis vertikális délsávjai ellensúlyozzák, amelyek az intenzív napközi világosság súrlófényeivel festik meg a vászon-fehér végfalakat. Az apszis törését az a középtengelyben álló pillérfal okozza, amelynek párja a főkaput határoló, harangfejben végződő faltest. Ők ketten tartják a már említett tengelygerendát, amelyre a tetőzet terhel.
Az oltár alacsony emelvényen áll, a fal anyagához hasonuló padozatburkolat súlyegyenletességét csupán a karzat könnyű mellvédszerkezete bontja. Az oltáremelvény külső felén keresztelő, ennek belső ellenpontján pedig a szószék áll. Az együttest a sekrestye alacsonyabb tömege zárja. A végfalak két ablaksávja a keresztelőre és az oltárasztalra világít, amely az egész kompozícióra nézve megtartja hagyományos középpontosságát. A keresztelő oldalán, az épület bejárata mellett a tető esővízcsatornájának gyűjtőedénye kapott helyet. Emberarcú halat formázó bronz vízköpőjét Stromfai Krisztina tervezte. (KV)
0 Responses to “Szászberek, római katolikus plébániatemplom (2000-2003)”