Saša Randić és Idis Turato
Az Adriai-tenger északi végében, a Kvarner-öböl partján fekvő Fiume (a ’fiume’ és ’rijeka’ szavak folyót jelentenek) az ország legfontosabb kikötője. A város illír időkbe visszavezethető alapjait a Trsat-dombon leljük meg, melyen a rómaiak erődítést építettek a barbár betörések ellen. A település valódi jelentőségét a középkorban nyerte el: 1291-ben angyalok pihentek meg a tengerpart felett őrködő magaslaton.
A csodás történet szerint az angyalok Mária názáreti házát mentik el a Szentföldről. Súlyos-édes terhükkel három évig pihennek itt, mígnem az olasz Loretóban végső helyet lelnek az ereklyének. A hely a világ Mária-zarándoklati célpontjainak egyike tehát, nem véletlen, hogy a korábbi pápa 2003-as horvátországi látogatásakor felkereste imádságával. A 13. századtól folyamatosan épülő-bővülő együttes temploma többször átépült, a 15. században létrejött egy kolostor – így ma a ferencesek lelki szolgálata fogadja a zarándokok tízezreit. A trsati Miasszonyunk templom Rijeka és Horvátország lelki központja.