Budapest-Hegyvidék, evangélikus templom (1996-2001)

Benczúr László

1. Gyermekkoromban egy körmenet alkalmával a mellettem vonuló szerzetesre tévedt a tekintetem. Csontig hatoló pillantás, beesett arc, görnyedt tartás – mindazon gyomorszorító attribútum, mellyel Isten szolgáját egy 8 éves felruházhatja. Aszott kezében hatalmas gyertyát tartott, ujjai eltűntek az olvadó viasz alatt. A képhez társított fájdalom ott egyet jelentett a mítosszal. Megelevenedett transzcendencia, kétezer év egyetlen pillanatba sűrített tanítása.

2. Iványi Marcell cannes-i díjas filmrendező a kérdésre, hogy hogyan rendezne horrort, lakonikus tömörséggel válaszolta: „…ugyanúgy. Képekkel elmesélt történet, fények, beállítás, forgatókönyv – arányok és dramaturgia.”

3. Gaudit a Corpus Christi körmeneten ábrázoló fénykép a Sagrada Familia altemplomában kiállítva: galambősz haj, a pátriárkák szakálla, 25 év cölibátus, a fogadalmi templommal összefonódott élet, a halálát –„de miért így?”– követő máig tartó zavarodottság. Megrázó, önmagán messze túlmutató dokumentum nemzet, mű, alkotás pillanatnyi egységéről.

4. Az egyik oldalon Isten szolgája, a másikon pap. Az egyiken Isten háza, a másikon a sarki templom. Az egyikben áldozat, a másikban liturgia, a maga funkcionális térigényével. Szent és profán összemosódik, a még létező distinkciók közötti átjárást az általános techné, itt pedig az építészet reduktív nyelve teremti meg.

5. A román templom sötét, a Szent Ágostoni „testi szem csak testi dolgot láthat” vizuális definíciója. A gótika térhatárt elmosó struktúrája Suger apát által a fény Isteni azonosságának hírdetője. A reneszánsz „polgári” interpretációja illúzió; a kristályos arányok, a rejtett számmisztika, a traktátusok célja a transzcendens tökéletesség, illetve az avval való azonosság. A barokk ugyan a végtelent kutatja, ám zsinatokon érlelt propagandisztikus háttere már megroppantja azt a konvenciót amely a földi és a kozmikus viszonyrendszerének addigi neutrális kezelhetőségét biztosította. A középkori katedrális előtti zsibvásár feldolgozható és természetes, a millenniumi templom teret és nyugalmat követel. Park, mentális és lelki melegház, szürke tér, átjáró az itt és az ott között.

Ma a templom kanonizált értékek híján tárgyi létén túli mementó, amely a megváltozott viszonyrendszerek következtében folyamatos múltbeli utalásokra, profán szellemidézésre kényszerül. Az alkotási folyamat világi, a létrejövő tárgy egy ház. Annak kell lennie, hogy az egységes korszellem hiányában befogható legyen, tervezője személyes hitvilágán túllépve az építészeti metakommunikáció reduktív nyelvét beszélje. Ha ezt elfogadjuk belátható, hogy a kontinuitást formai és térképzési „varázslás” adja, amely jobb pótlék hiányában egy letűnt aranykorra emlékeztet. Emlékeztet, de nem idéz. Maga a tett ugyanis világi. Ha világi, a különbséget közötte és a shopping center között a funkció jelenti, értéke pedig az építészeti nyelv alkalmazásának képessége mentén jelentkezik. További kérdés, hogy az alkotói mentalitás gerincét az intuíció, avagy az emlékezés jelenti-e.

Mivel mára az építészet elveszítette a személy feletti méltóságát, az emlékezés (nem összekeverendő tárgy emlékeztető képességével) rutinhoz, rosszabb esetben divatmajmoláshoz vezet. A divat nem pusztán formák ismétlése; egy virtuális közösség tagjaként szükségtelenné válik az alkotó kérdezése, autonóm viselkedés helyett pedig nemlétező vertikális értéktengelyt hazudik.

Az intuíció gyakran a transzcendenciára történő -már említett- emlékeztetés görcsébe fullad, jeles példája a bravúrkodó, köldöknéző tömegköltészet.

Benczúr László alkotása a két mentalitás között húzódó vonalon egyensúlyoz. A fentiek tekintetében ez akkora erény, hogy a felvonultatott jelrendszer másodlagos.

4. A templom háromhajós toszkán (lombard?) bazilika átirata, a korabeli szerkezeti és világítási funkciók pontos ismeretével. Kórus, nyitott fedélszék, apszis, Luther-rózsa-ablak. Az „elrajzolt” bütü a monumentalitás igérete, belül a meghittet teremtő léptéktörés. Félhomályt idéző román lőrés, fénnyel tagolt enteriőr. Csupa allúzió, idézet, az „összetettség és ellentmondás” szinte didaktikus leképezése. A bejárati kulissza monolitikus gesztusa oldja a homlokzat tömörségét, rejti az üveg előtetőt. Egyszerre rímel, idéz és teremt átmenetet.

3. A campanile – funkciónélküliségéből adódó méretfüggetlensége alkalmassá teszi a formai virgázásra, mindezen túl jel. Itt vagyok. A templomhoz csatoló áttört kulisszafala megteremti az igényelt átmeneti teret, osztása a gótika diaphan struktúráját idézi. A nyílásarány nem öncél, a tulajdonképpeni csatlakozást jelentő, még a régihez tartozó, már az újat bevezető egykori télikert vertikális téglapilléreiből kibomló polifónia záró akkordja.

2. A divat. Jól kezelt szögtörés, a rejtett főhomlokzat kikacsint, végső értelme a templomtérrel egybenyitható gyülekezeti teremben érvényesül. Takarás nélkül látni, az áldozat taktilis közelségébe kerülni. A már említett, a régi épülethez történő csatlakozás – amely a gyújtópontja az egész épületen végigvonuló vertikális osztásrendszernek – kis túlzással tankönyvi. A váltást helyben oldja meg, elodázására nem alkalmaz posztmodern trükköket. Tökéletesen magyarázza az egyéb esetekben kissé rutinszerű és unalmas téglatemplom koncepciót, az eredeti térfalat folytató előtétfal pedig pontosan ezt a kényes anyaghasználati ellensúlyt billenti helyre.

1. A gyülekezetnek: kell egy hely ahol a tizenévesek hittanoktatása történik, egy hely, ahol a huszonévesek bibliaórája zajlik, egy hely az esküvők utáni kicsiny vendéglátásra, egy hely szeretetcsomagok fogadására és elosztására, egy hely, ahol bárki, a hatvanasok és afelettiek tragédiák okozta magányát közösség feledteti …lett.

0. Szemnek tetsző effekt az oldalkerti homlokzatra aggatott fadobozok. Céljuk a kívülről már nem percipiálható belső koordinátarendszer felidézése. A gesztus és a társított anyaghasználat szabatos, ám vitatható és spekulatív építészeti akaratot tükröz. A faburkolat garázs feletti megjelenése nem indokolható, a jellemzően skurcból észlelt homlokzat a háttértömegek mozgása következtében zavaros. A szögtörési adottságok túlhajtása, így a libegő bódék képe méltatlan a relief és az ornamentális plasztika határán egyensúlyozó bütü mellett. Egy bütü mellett, amely a kereszt képével a hétköznapit brutalitást feledteti.

(A rádióban a vasárnapi Zenei Újság bájos eufemizmussal, monoton egyhangúsággal ismétli a generálszószba áztatott impresszionista kritikáit. Az alaphang pozitív, a rendre az intonációt érintő megjegyzések mindössze dramaturgiai ellenpontjai az összehajlós dícséretnek).

Nem kontrapunkt, hogy egy üveg előtető vizét látszó bádogcső vezeti el, hanem kitalálatlanság. Nem kontrapunkt, hogy a külső és belső látszótégla szerkezet, vagy burkolat geometriai viszonyrendszere átgondolatlan, a felvastagodó rétegrend okozta síkváltás megoldatlan, a high-tech üvegtetőn keresztül vigyorog az acélrögzítés, a tömbszerűnek szánt falszerkesztés az atektonikusan lebegő burkolat következtében önmaga paródiájává válik. Ez nem kontrapunkt. Ez tervezői hiba, ez ciki, ez átgondolatlanság. (WGA)

„A dogmákat megkérdőjelezik, az abszolút értékmérőket viszonylagosak váltják fel. Erejét veszti a támaszt adó, összefoglaló hit, a rajta alapuló életrend széttöredezik. Vele együtt vész el a stílusteremtő, stílust megtartó képesség.” Werner Hofmann