Debrecen-Tócoskert, református templom (1997)

Lengyel István

A kálvinista templom Debrecen délnyugati külvárosában helyezkedik el, amely nevét az egykori Tócós patakról kapta. A lakótelepi övezet kísérleti építészetét a magas, egy vonallal rajzolt sávházak, és azoktól közrefogott udvarkertek váltakozása jellemzi. E növényzettel telepített tapsterek egyikét alkalmas időben fel lehetett használni arra, hogy a lakótelepet szegélyező keleti forgalmi út bővítményeként, városi teresedés jöjjön létre a helyén. E tér közepén helyezték el a templomot, hogy az mint városi hipocentrum, a közösségi élet természetes szerveződésének lehetséges kiindulásává váljon. E központiságot a templom geometriája híven tükrözi. A szimmetriatengelyétől kissé elhúzott kaputoronnyal ‘kitűzött’, koncentrikus szegmensívekből álló, s azokat egy közös keleti axisra feszítő alaprajzi forma a centrális és lineáris templomtér szintézisére irányuló törekvések újabb stációja. A torony tengelyfőre állított pozíciója a legalkalmasabb a lényegét veszített városi tér újrakoordinálására.

A templom helyzetét és szerkesztését tekintve is figyelemre méltó hasonlóságokat mutat Otto Bartning, a huszadik század heroikus építészeti korszakából származó berlini Charlottenburg negyed Gustav-Adolf templomával (1932-34); bár annak tornya a legyezőszerűen szétnyíló templomtest gyújtópontját – a szószéket –, s nem a bejáratot jelöli meg. Lengyel István templomában a szószék szemközt, második fókuszpontként helyezkedik el a templom karzattal övezett bárkaterében, ami által egy kétpólusú ellipszis kozmogenezisének lehetünk tanúi.

Az hófehér falakból kimetszett nyílások vertikális rések és kisméretű keretablakok léptékjátszó kompozíciójába illeszkednek. A körbezáró kerítések árnyjátéka mögött magasodó templomtömeg hierarchikusan lépcsőzik. Megkezdett, majd eltűnő szegmensek írják le ugyanazt a ciklust a hengertestek ferdén metszett tetejéig, ahol a mennyezet teljes hosszát szelő bevilágító zárja a szerkezetet. E fényoriens a tér hangsúlyos elemévé válik. A szimmetriatengely egységét mintegy szembehelyezi a körkörös alaprajzi minta sokszerűségével. A liturgikus tér e két geometriai véglet közötti átmenetiség szférája. A forma átalakulása a tiszta, fehér falakon, majd a tetőszerkezeten zavartalanul követhető. Az átmenetiség figyelhető meg a torony sisakformáján is, amely egy magasba helyezett szószékhez hasonlatos.

A bejárattól balra közösségi ház, karitatív és hitoktatási feladatoknak hajlékot adó helyiségek nyílnak. Egy különálló házcsoportban kaptak helyet, amely a templom architektúráját folytatja, s a folytonosság igényét e színfalakkal hozza nyilvánosságra. (KV)