Fehérgyarmat, Szentháromság görögkatolikus templom (1996-1999)

Balázs Mihály és Somogyi-Soma Katalin

Most minden egy. Együtt van.
Egybeolvadt.
A mindenség modellje, áll a
templom.
(Pilinszky János)

Ezzel a felvezető szöveggel jelent meg 2000-ben, éppen tíz éve egy magam számára fontosnak vélt publikáció az Építőművészet évezredet indító “templomos” számában. (Görögkatolikus templom, Fehérgyarmat. in: új magyar építőművészet. 2000/1. pp.20-23.) Alább a teljes szöveg kerül közlésre. Köszönet Balázs Mihálynak az új fotókért, melyekkel korábbi közléseinket is aktualizáljuk a következő időszakban. (szerk.)

A profán

A hetvenes évek árvizei utáni „kádári” telepítéssel kerültek a Nyírség, Hajdúság és Borsod területeiről iparos-kereskedő családok Fehérgyarmatra. Görögkatolikus hitük élt, de nem volt a megélésnek méltó rangú tere. Az akkor odakerült paróchus, Szilágyi Gábor fogta össze a megközelítőleg 160 családot, hogy együttes kezdeményezéssel, közös erővel templomot építsenek.

A szűk anyagi lehetőségek mellett a szervezés sikere elsősorban – a templomépítés elismeréseként címzetes esperessé kinevezett – Szilágyi Gábor érdeme. S a munka mindenkié, amint az adományok is: az önkormányzat által ingyen biztosított telek és a belső faszerkezeti anyagok; az oltár elkészítése felajánlásként; a segítő munkával hozzájáruló vállalkozók adományozása.

Az építés így vált a teremtő akarat csodájává.

Még nincs kész. Az ikonosztázis teljes képciklusának helyén a egyelőre ideiglenes, egyszerűségében is szép, 4 trónusikont tartalmazó „képállvány” található. A telek sarkában külön álló, a szomszédos épülettömbhöz rendeződő harangfal és a parókia önálló épülete még nem készült el. De a templom áll.

A szakrális

A görögkatolikuság – az ortodoxia egyesülése, ún. uniálása a katolicizmussal – a kereszténység igen sajátos útja. A hitvallásban, a dogmákban, egyházfelépítésben a katolikus egyházhoz tartozó, de ortodox vallási-szertartási különbözőségéhez tudatosan ragaszkodó felekezet egyéni érzékenységű szakrális teret kíván. A kettősségnek csak a bizánci egyházakra jellemző centrális térforma alkalmazásán túlmutató, azt a nyugati szellemiségnek megfelelő lineáris térformálással ötvöző építészeti eszközök tudnak mélyértelmű összetettségükben eleget tenni. A kör alaprajzú templomtér, a négyzetes átmenetű nyolcszögű tamburral megemelt gúlatetővel, vertikális térdinamikájában erősen bizáncias hatású. A nyugati kapun való belépés, a templomtér és az azt keleten lehatároló ikonosztáz az oltártérrel vízszintes térfüzért alkot, ennek adottságait a tervező – a kiegészítő terekkel hangsúlyozva – átlós szerkesztéssel formálta bazilikális tömegűvé. Az építészeti dekorativitás a puritán elemek művészi kapcsolásával eléri, hogy az esztétikai minőség magából a tömegalakításból fakadjon. A szakrális és szimbolikus kettősség jól érvényesül az utcai homlokzatoknál a két tömegforma precíz kapcsolataival.

A nyugati oldalon az épületet az ortodox centrális tömegforma határozza meg. Az oromzatos keleti homlokzaton a diagonális szerkesztésből adódóan síkmetszések egyéni rendben kialakuló nyílászárók, azok irányított rézsűssége a kettős viszony misztikáját értelmezi. A belső udvari homlokzaton a lépcsőfeljáró tömege oldja e szigorú egyöntetűséget.

Az egyéni

A szakrális funkció két évezredes hagyományainak e század végi leképezése, az új lelki és közösségi igényeknek megfelelően, az építőtől magasfokú érzékenységet kíván. Az oltártér melletti térbővületben helyet kapó nagyobb iroda és felette a gyülekezeti terem Balázs Mihály és Török Ferenc szakrális építészetében a tudatos funkcióbővítést, s ezzel a templomépítészet megújítását szolgálja. A templom mint liturgikus épület szándékos egybeépítése a közösségi funkciójú teremmel, az ókeresztény idők gyülekezeteinek rítusát idézi. Még indokoltabbá teszi ezt a megoldást, hogy az építkezés anyagi okok miatt ezidőtájt megtorpant. Hiszen a templom nem csak Isten és ember találkozási helye, hanem az emberi közösségé is. Tér-hely a gyülekezet számára, ahol az egyén a közösségi létet, a másikban Isten képmását keresi. S e téregység létjogosultsága már a félkész épületben, a karácsonyi egyházi koncert utáni esti összejövetelen igazolódott. Az oltártérhez való ily közvetlen kapcsolat sajátos pozíciót teremtett: a templomépítők az egykori „donátorokhoz” méltó helyet foglalhatnak el.

A gyülekezeti teremhez illetve a karzatra vezető lépcső anyagában is különbözik a templomtól, ilyen elkülönülése funkcionális szempontból indokolt, formailag viszont megbontja a szerkesztési rendet. Az oromzatos tömeg homlokzati síkjának megtörése a gyülekezeti teremnél túl líraian lép ki a logikusan végigvitt szerkesztésből: csak a helyszínrajz indokolhatja a homlokzati metszősíknak a parókiaépület sarkára való irányítását.

A harangfal a három oldalról utcával határolt telek negyedik oldalán, az ahhoz csatlakozó háromszintes lapostetős társasház bütüfalához simul. A templom telke e határozott kijelöléssel elválik a köznapitól. A harang „torony” tömege – a bizánci hagyományokat követve – mint különálló fal jelenik meg. A harangszó „teret” kap, hívó hangjához gyülekezve e „narthexben” lehet felkészülni a templomba való belépésre.

A személyes

A szakrális tér fogalma az egyéni hitben egyértelmű, de a vallásos felfogások szerint több síkon értelmezhető. Az érzékelésben ma a legfontosabb a személyes átélés. Balázs Mihály templomában a legkevesebbre, ugyanakkor a legmagasabb minőségre való törekvés tükröződik: ennek eszközei a kizárólagos anyaghasználat – kívül a falak téglaarchitektúrája, belül a sima fehér falak, a nyílászárók és berendezési tárgyak nyers fatextúrája -, a tiszta szerkesztési rend, a tapintásközeli felületek-formák művészi részletezettsége, az egyedi nyílászárók és a kupola szerkezeti-művészi komponálása.

A bizánci típusú centrális tér az ortodox kereszténység jellemzően egyéni, személyes megélését segíti. E szakrális terek egyszerre individuálisak és közösségiek: módot adnak az egyéni jelenlét és a gyülekezeti együvé tartozás azonos mélységű megélésére. A fehérgyarmati görögkatolikus templomban is e közvetlenséget érezhetjük. Az egyszerű formák összessége a szerkesztett terek rendjében kiteljesedik. Az összemetsződésekből adódó belső tömegformák, a mozgalmas fény-árnyék hatás az oltárnál különleges, szinte misztikus érzékelést eredményez. A formák finom áthatása, átmenetük a körből a négyzeten keresztül a nyolcszög felé, az anyagon átragyogó keresztény ideát jeleníti meg.

A formai és szimbolikus eszközök biztos alkalmazásával e szakrális tér teljes egészében értelmeződik. S e tekintetben az építész a legfontosabbat nyújtja: az érzékelés hitelességét és hitét.

Mert itt, most, minden egy. (z)