Fejérdy Péter
A tradicionálisan keleti szertartásmintákat használó, azonban Róma egyházi fennhatósága alatt működő görög-katolikusság legnyugatibb bástyáját jelentő csepeli közösség számára Fejérdy Péter az egyházuk kettős identitását szimbolikusan hangsúlyozó templomot tervezett. Keleti hagyományaikat a tér és tömegszervezés központossága jelenti, míg a nyugati kereszténységet e térforma hosszanti tengelye erősíti. Így alakul ki az elliptikus alaprajz, mely a keleti (bizánci) és nyugati (római katolikus) kötődéseket ötvözi. Az összeolvadás vertikális értelemben is megvalósul: a centralizált templomtér szintjét tömegben visszahúzott nyeregtetős térlefedés zárja.
A szervező erejét megmutató elliptikus vonal rendezi a kiszolgáló tereket is, kompakt tömeget formál, mely a szoborszerűség irányába mozdítja el a templom szituációs értelmezését. A térgörbe felületben feltáruló bejárati pengefal dinamikus ellenpontja a harangfal-torony szikár egyszerűségének. A külsőt és belsőt is meghatározó tégla-architektúra gondos műhelymunka eredménye, mellyel Fejérdy az építés tradicionális mesterségét kortárs közegbe helyezi – így is távlatokat kapcsolva össze a kortárs tradícionalitásban. (z)
Tisztelt Egyházközség!
Én,mint idegenvezető,turistáimnak megmutatok szakrális épületeket. Nagyon tetszik a templomuk.
Tisztelettel : Bátki János