Batschuns, Totenkapelle (2002)

Stefan és Bernhard Marte

Az 1995-ben befejezett, valamivel északabbra, Vorarlberg egy hasonló falujában álló weileri kápolna tervezője ugyancsak a Marte&Marte. A két település között csupán két falu: Röthis és Muntlix helyezkedik el. Talán e közelséggel vagy a hasonló igényekkel magyarázható a két kápolna formai és funkcionális hasonlósága is. Batschuns története mindazonáltal színesebb. A Clemens Holzmeister bécsi építész által épített – ma műemlék – Pfarrkirche zum Hl. Johannes dem Täufer (1921-23) templomkertjének végébe, a falusi temető mellé épült a kis vályogravatalozó.

A helybeliek szükségesnek tartották, hogy a temetések alkalmával szabad ég alatt emlékezhessenek meg az elhunytakról, s hogy a temetőt bővítsék, méltóképp elkerítve a falu utcájától. A helyiek lelkes közössége ragaszkodott hozzá, hogy a templom ne saját pénzéből, hanem a közösség felajánlásából és erejéből építse fel a kápolnát, s e célra a vályog, pontosabban az agyagos döngölt fölt Martin Rauch schlinsi iparművész által kifejlesztett építéstechnikája bizonyult a legalkalmasabbnak. Schlins maga is vorarlbergi falu, a művész a közelben alkot.

A döngölt földfal a zsalutechnikával készül, tömörített földrétegezéssel arasznyi vastagságban hordva fel az újabb rétegeket. A nedves föld a napon szárad, így a technológia lassú. Az eredmény egy kicsiny négyzetes lapokkal határolt tér, amelybe a fény északi oldalán nyitott tetőrésén és keleti falának lábazati résén keresztül jut. E szekuláris világ zártsága a kápolnát személyes imatérré teszi, amelyet az északi falba nyomott tölgyfaléc függőleges vonala és a vályogrétegek horizontális csíkjai által alkotott kereszt tesz teljessé. A kereszt mint utalás, szimbolikus metszet van jelen a térben, ugyanazt a tapintatot kifejezve, amit az épület tömege sugall a temetőkert sarkának legartikuláltabb pontját ragadva meg. Az építmény fala anyagával azonos, vastag mellvéddel határol utca és kert között, és vezet végül a keleti urnafalhoz, ahol az elhunytak hamvai végső soron – a fal anyaga által – földbe kerülnek.

A kicsiny kubus súlyos, mélyen ülő tölgykapuval nyílik, amely az épület sarkára húzva a hajlék ősi, szimbolikus L-alakját veszi fel. A formai minimum és az anyag művességének dialógusa, a kápolna és a műemlék templom közti dialógussal rokon. Kicsi a nagyban, nagy a kicsiben. S egyúttal a kor első ravatali kápolnája, amely döngölt földből a schlinsi hagyomány technikájával épült. (KV)