Berlin-Mitte, Kirche St. Thomas von Aquin (1997-1999)

Thomas Höger és Sarah Hare

A Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Johann Gottlieb Fichte és Bertolt Brecht nyughelyéül szolgáló dorotheenstadti temetőkert tőszomszédságában álló berlini katolikus egyetem és püspöki központ irodaszárnyai közé 1994-ben Szent Tamásnak, a skolasztikus szentnek ajánlott templom tervezésére adtak megbízást. A zömében protestáns porosz főváros museumsinseli császárdómjának a puritanizmus jegyében született modern katolikus ellenképe ismerhető fel az új templomban. A mérete alapján kápolnának is nevezhető épület geometriai következetessége részben a skolasztikából, részben az ókeresztény tradícióból táplálkozik. A tiszta végeredmény képletszerű: redukált pillér-gerendás váztektonika által meghatározott csarnok, amelynek közepén 1:2 alaprajzi arányú, négy oldalán körülhatárolt liturgikus tér foglal helyet.

Párizs, Unesco épületegyüttes meditációs tere (1994-1995)

Tadao Ando

Az UNESCO ’95-ben ünnepelt 50. évére emlékezik a Meditációs Tér. Egy hely, ahol vallástól és etnikumtól függetlenül lehet imádkozni a világbékéért. Két nyersbeton fal elválasztja az erős környezettől az egyszerű henger alakú tömeget. Rámpasor vezet a bejárathoz, amely alkalmat ad az átszellemülésre. Vízlépcső veszi körül, melyben a víz és a Hiroshimából származó kövek az atombomba áldozatairól emlékeznek meg.

Valleacerón, magánkápolna (1996-2001)

Sol Madridejos és Sancho Osinaga

A valleacerón-i magánkápolna egy lakásból, vadászházból és őrházból álló épületegyüttes része. A karakteres természeti környezetben álló épületeknek egyrészt figyelembe kell venniük a táji adottságokat, másrészt viszonyulniuk kell egymáshoz. A természethez való viszonyulás kérdésére mindegyik elem más választ ad, más hangsúlyokkal: a határozottan szimbolikustól a teljesen visszafogottig minden megjelenik. Az objektek egymáshoz a közös építészeti formálási elv, a folding (hajtogatás) révén kapcsolódnak.

Luttach/Lutago, Ravatalozó kápolna (2002-2004)

Gerhard Mahlknecht és Heinrich Mutschlechner

Luttach az Ahr (Aurino) folyó völgyében, 956 m tengerszint feletti magasságon elterülő dél-tiroli falu. A település délnyugati határán álló, Hl. Sebastian (Szt. Sebestyén) és Hl. Roche (Szt. Rókus) védőszenteknek ajánlott, 1445/6-ban felszentelt későgótikus, majd 1895-ben neogótikus modorban átalakított templomot 1995-ben renoválták; a csillagboltozatos főhajót, freskóit és az 1884-ben, Joseph Barth által készített oltárt 2006-ig restaurálták. E tízévnyi átalakítási és értékmegőrzési munkálatok keretében került sor 1997-ben a régi temetőkert bővítésének szándékával kiírt tervpályázatra is. E temetőkert önmagában is védettséget élvez, s Jakob Pareiner híressé vált kovácsoltvas keresztjeit őrzi. A tervezőknek szembe kellett nézniük a dilemmával: a 110 új sírhely ne kerüljön az illusztris sírhelyek ‘árnyékába’.

Apeldoorn-Monuta, Ravatalozó (2001)

Herman Zeinstra és Liesbeth van der Pol

Az Apeldoorn keleti negyedének szuburbánus környezetében épült ravatalház a nem sokkal később elkészült haarlemi ravatalközponthoz (2002) hasonlóan könnyűszerkezetes építmény. Észak-holland párjától eltérően, a monutai együttes nem centrális, környezetéből kiemelkedő kompozíció; a búcsúztató szertartásoknak házsorként zárt, longitudinális udvarlánc ad helyet. A két traktusra osztható ház kelet-nyugati középfolyosóra fűzi a ravatalok, az őket meg-megszakító patiók, valamint az iroda-, raktár és mosdóhelyiségek térkvadrátjait. Az emelt belmagasságú, földszintes épület keleti végében galériás irodaház található – az ügyfélfogadást e helyen bonyolítják.

Winterthur-Rosenberg, Krematórium (2003)

Kisdaróczi József, Markus Jedele, Andri Schmid és Peter Wehrli

A Zürichhez közeli Winterthur rosenbergi temetőjében a XX. század eleje óta végeznek hamvasztásokat. Az 1909-ben épült búcsúztató templomot és az egykori krematóriumot már a századelőn közös kompozícióként képzelték el. Az egymás mellé telepített épületek funkcionális egységét a 2003 novemberében felavatott új krematórium és ravatalozó építésénél sem kívánták megbontani. A saját korában megbotránkozást keltő konstelláció a temetést az ipar profán ikonográfiájával kötötte össze. Az új épület e banalitást a tektonika és az anyagok nyerseségével az elhagyott földi létmód allegóriájává teszi. A gyászolók figyelmét egymásra, a közös emlékezésre irányítja. Templommal összekötött és pilléreinek ritmusát, vázarányait felvevő struktúrája védősáncot rajzol a szabadban tartott búcsúszertartások köré.

Muntanyola, Cementerio de Sant Esteve de Múnter (2004)

Antoni Barcons és Ramón Sanabria

Muntanyola a katalán Vic és Manresa közötti hegyvidéki falu- és tanyavilág regionális központja. E területem belül is külön egységet képez Múnter, amely a Mallától Muntanyola felé vezető, termőföldeket átszelő ösvények egyikén helyezkedik el. A környék románkori templomai a muntanyolai Sant Quirze i Santa Julita (938-1177), a mallai Sant Vicenç (924-1052) és a l’Estanyban álló Santa María (950-1080). A Sant Esteve de Múnter nevét a X. századi Montari család vidéki villájáról kapta, amely a templom helyén állt 929-ig. Az alapítást követően a templom mellé kastély épült és Múnter a térség egyházi és világi igazgatási centruma lett. A terület a később Montcada néven ismert család birtokaként a katalán udvar közvetlen vonzáskörébe került. A XII. században modernizálták, majd átesett XVII. századi barokk átalakításon is. Ma kevéssé lehet megkülönböztetni a környék többi templomától, főként a muntanyolai parókiától.

Berlin, Kapelle der Versöhnung (1999-2000)

Rudolf Reitermann és Peter Sassenroth

A Spree-kanyar északi oldalán álló egykori, Gotthilf Ludwig Möckel tervei alapján készült Versöhnungskirche (1894) Berlin 1945-ös felosztásakor a francia-szovjet szektorhatárra került. Bár 1950 és ’61 között útlevélvizsgálat feltételével engedélyezték a vasárnapi miséket benne, a betonfal felépítése után megközelíthetetlenné vált. A templomot 1985-ben kelet-berlini rendeletre felrobbantották, a híressé vált Bernauer Straße határon álló házainak húsz évvel korábbi sorsára juttatva. A fal bontása után idő kellett a terület rendezésére, de az egykori, ‘senki-földjének’ nevezett határmezsgye sávja ma is elementáris határvonalat képez.

Batschuns, Totenkapelle (2002)

Stefan és Bernhard Marte

Az 1995-ben befejezett, valamivel északabbra, Vorarlberg egy hasonló falujában álló weileri kápolna tervezője ugyancsak a Marte&Marte. A két település között csupán két falu: Röthis és Muntlix helyezkedik el. Talán e közelséggel vagy a hasonló igényekkel magyarázható a két kápolna formai és funkcionális hasonlósága is. Batschuns története mindazonáltal színesebb. A Clemens Holzmeister bécsi építész által épített – ma műemlék – Pfarrkirche zum Hl. Johannes dem Täufer (1921-23) templomkertjének végébe, a falusi temető mellé épült a kis vályogravatalozó.

Haarlem, városi temető új ravatalozója (2002)

Atelier Zeinstra van der Pol

A hollandiai Haarlem temetőjéhez épült új központi ravatalozó anyagtalanságában fogalmazza meg a viszonyulást. A könnyed fa rácsostartókkal szerkesztett üvegfalú ravatalozó egy rendezett kert közepén találja meg helyét. A tér nyitottsága, átláthatósága a közvetlen természeti kapcsolat miatt fontos. A dráma feloldódik a környező növények elevenségében, a szélben meghajló fűszálak engedelmességében.

Medenbach-Wiesbaden, autópálya-kápolna (2001)

Hans Waechter

Németország kelet-nyugati fő ütőerét jelentő A3 autópálya egyik pihenőjében egy kis ökümenikus kápolna áll be a parkoló autók sorába. A kápolna üvegfelülettel részűsen metszett monolit hasábja erőteljes, a körülvevő udvarrendszer szellősen tagolt. Oldalról lehet megközelíteni a központi tömeget: a pilléres előtér padjain bárki megpihenhet, áthaladva rajta falakkal körbezárt patio-ba jutunk.

Bruder Klaus kápolna

Peter Zumthor

Egy építészgeneráció tudatába beégett településnevek: Haldenstein, Chur, Somvix, Vals, Bregenz, Hannover. A műbútorasztalos családból származó Zumthor ezredforduló előtt felépült épületeinek szellemisége (Zumthor, Peter: Thinking Architecture. Basel, Birkhauser, 1999) teljesedhetett volna ki a berlini Topography of Terror múzeumban, azonban a politikai felhangokkal kísért fordulatok lehetetlenné tették a terv létrejöttét. Zumthor keserűen szólt erről egy korabeli interjúban (Chiara Baglione: Costruire la Memoria: Conversazione con Peter Zumthor. in: Casabella 728-729 (December 2004/January 2005), pp.72-81.), azonban hangjában titokzatosság élt új terveit illetően. Ezek kiléte felől érdeklődő kérdésre csak annyit válaszolt: egy új építőanyagban gondolkozik, és ez a tűz.