Encs, evangélikus templom (2000-2005)

Simon Viktória

Az észak-kelet-magyarországi városka fő utcájának kiemelt pontján, annak végső elemeként zárja a szakrális épületek sorát az evangélikus templom. A bejárattal a fő megközelítési irányba fordul az épület. A kapu mellette elhelyezkedő toronytest vertikális hangsúlyát is adja a különleges szituációnak. A kompakt alaprajzi rendszer fő térre és kiszolgáló térsorra tagolódik. A torony pengefalai által kiemelt kettős vonal a közlekedő és hosszoldali karzat térbeli rendszerét emeli ki, melynek bejárattól átellenes végpontja az oltártér mögé behúzott gyülekezeti helyiségek és iroda térrésze. Az ölelő tömegegységekből emelkedik ki a szakrális tér.

A külsőben karakteresen megjelenő íves térfal a bejárattól indulva dinamikusan nyitja fel a templomteret az oltár és szószék felé. A térdinamika a látszó faszerkezetű tetősík megdöntésében erősödik: a karzat felől az íves fal irányába emelkedő félnyeregtető az egységes koronaszint feletti üvegsávon vizuálisan szinte nem is támaszkodik meg. A fényhatás erősíti a világos tónusú tégla alkalmazása, mely a vakolt felületekhez hasonlatos, mégis egyedi texturális érzékenységű megoldás. (z)

Simon Vitória gondolatai a templomról:

“A telek Encs város peremén, a ’80-as évekbeli, kontyolt nyeregtetős, kétszintes lakóházak sorában az utolsó. Ezen a hosszú utcán helyezkedik el a körzeti vallási központtá nőtt város három új temploma: az utcán végignézve templomtornyok sorakoznak. Az evangélikus a negyedik, a legújabb, a legkisebb a sorban. Ünnepekkor a harangokat összekongatják.

A templom kialakítása a gyülekezet tereinek megformálásáról, a megérkezés folyamatáról szól. Az építészeti koncepció három, a telepítést meghatározó eleme:  az utcára kitolt templomtorony, a templom előtt kialakuló teresedés, és az érkező megállítása, befordítása a templom tengelyébe. A földszinten találhatók az előtér és a templomtér, közlekedőtér és a lelkészi hivatal. Az emeleten két karzat, és egy kis gyülekezeti terem kapott helyet.  Külön bejáraton lehet megközelíteni a templomtértől elválasztottan is működő lelkészi hivatalt, és gyülekezeti termet. A templomtér összesen 110 főt fogad be.

Az ív és a torony adják a templom sajátos karakterét, a nála nagyobb szomszédos templomok és a nála alig kisebb környező lakóházak között. Az ív a templomtér fő formálója. A keskeny, hosszú telken a templomtér íves fala egyetlen gesztussal osztja szét a rendelkezésre álló területet két részre:  a külső és a belső gyülekezeti terekre. A félnyeregtető és az ív érdekes geometriai játékot formál. A torony kiszalad az utcára és beáll a templomtornyok sorába, a város felől érkezőt „befordítja” a templom tengelyébe. A külső gyülekezeti térről a torony és az ív között, az előtető kinyúló nyelve alatt, a legszűkebb, legalacsonyabb ponton áthaladva lép be a látogató, pontosan a templom tengelyén. A szélfogó alacsony tere után a belső tér mind vízszintes, mind függőleges irányban megnyílik az oltártér felé. A magas falak kirekesztik a zavaró, jellegtelen környezetet, és csak az ég látható a belső térből.

Az íves térosztásból adódik, hogy a templomtér nem szimmetrikus. Tengelye nem esik egybe az oltártér közepével, hanem annak szélén van. Így a földszinti padsorok vannak a tengely egyik oldalán, az emeleti oldalkarzat pedig a másikon. A gyülekezet aszimmetrikus helyzetéből következik a liturgiai berendezések elhelyezése, amely követi az evangélikus hagyományokat. A keresztelőmedence került a tengelybe, az Úr asztala az oltártér közepébe, előtte az úrvacsoraosztás helyével, és a tér legmagasabb pontja alá, az oltár jobb oldalára került a szószék, ahonnan a gyülekezet egésze jól látható.

A falak burkolata tégla, mint az utca (és a város) többi templomáé. Az épületet téglamodulban terveztem, ez határozta meg az ablakok ritmusát és méreteit, a falak magasságát, a szarufák szerkezeti távolságát. Így tudtam biztosítani a falak teljes homogenitását. A homogén, tömör faltestek és fa-üveg kitöltő felületek geometrikus szerkesztése erősíti a kis épület karakterét. Az épületben választott színek kerülik a hivalkodást. „Előre öregített”, beérett hatásúak. A falakon világos barnás – szürkés árnyalatú, vasoxid beégetésekkel mintázott téglaburkolat látható. A tégla erős, anyagszerűtlen mintázatú, földszínű. A belső padló hézagmentesen rakott világos tömör mészkő lapokból készült. A belső bútorok vörösfenyőből készültek. Kialakításukban hasonlóan a templomtér egyéb elemeihez, egyszerűek, tömör felületekből építkeznek.” (Simon Viktória)